Orbán szerint huszonkét százalékon az infláció

- összegezte a miniszterelnök péntek reggeli szokásos rádióinterjújának egyik elszólását a 24.hu. Ezek után pedig olyan dolog történt, ami a Kossuth Rádióban az elmúlt évtizedekben nem nagyon vagy inkább soha nem fordult elő:

a kérdező már-már megszorongatva a miniszterelnököt a pontos adattal kérdezett vissza.

Nem tudni, hogy a következő interjúban köszönthetjük-e még Törőcsik Zsoltot, vagy ma este már "a halakkal alszik", mindenesetre egy önkéntlen pillanatában mintegy újságíróként viselkedve Orbán 22 százalékos inflációs kijelentése után azt a kérdést tette fel, hogy 

jelenleg 24 százalékon áll az infláció, és vajon mi kell hozzá, hogy jövőre elérhető legyen a 6 százalékos inflációs cél.

Válaszában a 24.hu szemléje szerint a miniszterelnök arról beszélt, hogy ha Paks II megvalósult volna, az megoldást jelenthetett volna, mert olcsóbb lenne az energia ára, de Brüsszel annyit akadékoskodott a hazai baloldal nyomására, hogy nem valósult még meg. Ha Paks II meglenne, jobban meg tudtunk volna küzdeni a háborús inflációval - nyilatkozta Orbán Viktor. Azóta Facebook-oldalán egy képecske is megjelent, amelyben az alábbi gondolatfűzésre erősített rá a miniszterelnök, mondván:

Az infláció megszüntetésének egyetlen biztos módja a béke. Mi a béke pártján állunk!

Igaz, azt fontosnak tartjuk megjegyezni, hogy az infláció a gazdaságnak nem egy olyan jelensége, amelyet meg lehetne szüntetni. Az árak, amíg piacgazdaságban élünk, folyamatosan változnak. Előfordulhat, hogy csökkennek, általában inkább emelkednek, de nem lehet azt megszüntetni, sőt önmagában egy kontrollált infláció nem is feltétlenül ártalmas a gazdaságok működésének.

Az egész világ által feszülten figyelt török választásokkal kapcsolatban a kormányfő sommásan kijelentette, hogy 

adjunk hálát az Istennek, hogy megsegített minket a törökországi választásokon.

Orbán szerint Erdoğan győzelme mások mellett azért fontos Magyarországnak, mert ha Kemal Kılıçdaroğlu azaz - a miniszterelnök szerint - „Soros György embere” nyerte volna a választást, akkor a Törökországban élő négymillió menekült azonnal megindult volna a magyar határ felé. Erdoğan kihívója Orbán szerint háborúpárti volt, míg a régi-új elnök szakasztott béke galamb, Törökország pedig kulcsfontosságú szövetségese Magyarországnak, kiváltképp azért, mert rajtuk keresztül érkezik hazánkba az orosz gáz.

Az Európai Parlament állásfoglalásáról, amely szerint az Orbán-kormány vezette Magyarország alkalmatlan az Európai Unió soros elnökségére, Orbán annyit mondott, hogy "az nem az ő dolguk".

A kiemelt kép forrása: Orbán Viktor Facebook-oldala