Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos az ünnepélyes átadón elmondta, hogy országszerte már félezer szolgálati házat adtak át, csak Borsodban hatvanat.

A Magyar Falu Programmal demográfiai fordulatot is szeretnének elérni – közölte. – Szülessen minél több gyermek a falvakban! – fogalmazott a kormánybiztos, aki arra bíztatta a szolgálati ház leendő használóját, hogy alapítson ott családot, mert az ingatlan kiválóan alkalmas rá.

A falugondnoki szolgálatról elmondta, hogy amikor elindították, az állami támogatást a maximum 600 lelkes települések vehették igénybe. Az ennél kicsit népesebb települések azonban egymás után jelezték, hogy szeretnének ilyen szolgáltatást – számolt be az MTI.

Ezért döntött úgy a kormány, hogy ezt a 600 fős határt először 800-ra, majd tavaly 1000-re emelte. Ennek köszönhetően jöhetett létre most Nagybarcán is ez a szolgáltatás, amelynek egyik fontos eleme a falubusz. Nemcsak falubuszokat adunk és az érintettek körét bővítjük, hanem az állami támogatás mértékét is.

Amikor a falugondnoki szolgálat elindult, akkor a települések évi 2,5 millió forintot kaptak, ami mára 4,5 millió forintra emelkedett.

A kormány felismerte, hogy a falugondnoki és tanyagondnoki szolgálatok milyen fontos munkát végeznek. Országosan már több mint 1200 falubuszt, illetve tanyabuszt sikerült beszerezni az elmúlt néhány évben – tette hozzá Gyopáros Alpár.

Fotó: MTI/Vajda János