A siófoki Petőfi sétányon álló csodás épület sorsa meglehetősen kaotikusan alakul. Az eredetileg családi nyaralónak szánt épület 1897-ben készült el.

Thanhoffer Lajos orvos, anatómus, hisztológus 1843-ban született Nyírbátorban. Huszonkilenc évesen, 1872-ben már a szövettan és vegytan egyetemi magántanára volt, majd később a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Munkásságát számos tudományos cikk és tanulmány őrzi, ő vezette be a mikroszkópos vizsgálatokat az állatorvosi akadémián – írja építtetőjéről a magyarnarancs.hu.

AZ elmúlt 100 évben volt Horthy Miklós főhadiszállása, és SZOT üdülő is. Jelenleg a város önkormányzatának tulajdona az épület, melyet a Balaton-Party Kft üzemeltet.

Sajnos a Petőfi sétány forgatagában álló épület, ami egyébként kívül-belül pazarul felújított és a múlt század elejét idéző, nehezen találja meg a funkcióját. Akik ilyen szintű szállást keresnek és képesek megfizetni is, azok bizony nyáron nem a sétány üvöltő zenéje közepette szeretnének kikapcsolódni. Most újra pályáztattuk, de még csak jelentkező sem volt rá, érvénytelen lett – írja az épület kapcsán közösségi oldalán Lengyel Róbert polgármester.

Az épület sorsa tehát ismét bizonytalan. A város vezetése most az épület értékesítésén gondolkodik, azzal, hogy a befolyt összeget az uszoda építésére fordítanák. 

Fotó: booking.com