A kormánypropagandát az online térben terjesztő Megafon árbevétele 0, azaz nulla forint volt, a céges beszámoló egyik kiegészítő mellékletéből viszont kiderül, hogy „egyéb bevételek” címen a társaság 2 767 062 000 forintot kapott tavaly támogatásként, a hivatalos megfogalmazás szerint „tevékenysége céljának megvalósításához”.

Hogy kik adták össze ezt a pénzt, persze nem tüntetik fel. Tavaly a Telex már nyert pert emiatt, akkor a bíróság kimondta, hogy a hírportál megalapozottan közölte, hogy különféle áttételeken keresztül a Megafon közpénzhez is hozzájutott.

Mindeközben a Telex.hu kiderítette azt is, hogy egész Európában a Megafon költötte a legtöbb pénzt egy konkrét politikai hirdetésre a YouTube-on az elmúlt egy évben (azaz 2022 májusa óta). Ez azt jelenti, hogy nagyságrendileg 50-60 ezer eurót (kb. 18,5-22 millió forintot) fizettek azért, hogy a „háborúpárti baloldal” üzenetet több mint 10 millió YouTube-nézőhöz eljuttassák.

Fotó: megafon facebook-oldala