A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt héten negyvenöt anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök, közölték.

További kilenc könnyű sérüléssel, valamint tizenegy súlyos sérüléssel járó karambol is volt. Ezekben a balesetekben összesen huszonnégy sofőr és utas sérült. Vasárnap egy halálos kimenetelű baleset történt Kiskunhalasnál, melyet egy felelőtlen sofőr okozott.

A 23 éves nő ugyanis ittasan közlekedett, és halálra gázolt egy kerékpárját toló 83 éves férfit. A sofőrt az egyenruhások vér-vizelet mintavételre előállították, és a vezetői engedélyét azonnal bevonták. A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja a baleset körülményeit.

A Bácsbokod Határrendészeti Kirendeltség munkatársai – a közlekedésbiztonsági helyzet javítása érdekében – közlekedési akciót szerveztek 2023. május 24-ére, amely során a Gr. Széchenyi István utca és a Hunyadi János utca kereszteződésében ellenőrizték azokat a közlekedőket, akik nem álltak meg a STOP táblánál.

A rendőrök munkáját drón segítette, így a légtérből is figyelhették a szabálytalankódókat. Az akció eredményeként egy óra alatt négy olyan sofőrrel szemben intézkedtek, akik figyelmen kívül hagyták a részükre kihelyezett „Állj! Elsőbbségadás kötelező” jelzőtábla utasítását. A gyorshajtók kiszűrése érdekében aznap sebességellenőrzést is tartottak a településen. Az egyenruhások 19 sebességtúllépőt szankcionáltak.

Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 2232 fő lépte át; ők legalább 30.000 forint összegű bírságra számíthatnak. Az egyenruhások tizennyolc olyan sofőrrel szemben intézkedtek, akik a vezetés megkezdése előtt szeszes italt fogyasztottak. Ellenük eljárást indult.

Fotó: police.hu