A javaslatot beterjesztő EP-képviselők szerda délelőtt tartottak sajtótájékoztatót az ügyben, ahol aggodalmuknak adtak hangot, hogy a magyar kormány úgy veheti át jövőre fél évre az uniós elnökséget, hogy egy hetes cikkelyes eljárás folyik ellene – ráadásul még baráti viszonyt is ápolnak Vlagyimir Putyin orosz rezsimjével.

Mindennek indítéka a később elnöki vétót kapó, de enélkül elfogadott panasztörvény, aminek az egyik paragrafusa szerint házmesterkedni lehetett volna azokkal szemben is, akik „kétségbe vonják a házasság és család alkotmányjogilag elismert szerepét”, azaz melegek merészelnek lenni Magyarországon. 

Delbos-Corfield elmondta: "többször is jeleztem több fórumon az ezzel kapcsolatos aggályaimat, azonban eddig ez egy tabutéma volt, és általában olyan reakciók érkeztek, miszerint »ezzel nem tudunk foglalkozni«, ezt »le kell nyelni«, ezt »be kell áldozni«, hiszen »ebben az elnökségi ciklusban amúgy sem történik semmi«”. 

Véleménye szerint "míg korábban a partvonalra lett szorítva a magyar elnökség kérdése, most úgy gondolja, valódi eredménye lehet a tiltakozásuknak. Igaz, pontosan ő sem tudta megmondani, mi lehet ez az eredmény, hiszen eddig nem volt precedens arra, hogy egy uniós tagállamot megfosszanak az elnökségétől."

A képviselő újságírói kérdésre elmondta, „Már 12 éve megmondtuk, hogy aggasztó a magyarországi helyzet, öt éve pedig egy hetes cikkelyes eljárás folyik az ország ellen. Lehet erre azt mondani, hogy csak úgy megkapja egy kormány az elnökséget? Ugyanolyan privilégiumokkal, jogokkal rendelkezhet bárki?”, foglalta össze a telex.hu.

Hatvanhét jobboldali, konzervatív uniós parlamenti képviselő kiállt Magyarország mellett, és az Európai Bizottságnak címzett levelében felszólította a testületet, hogy ne engedjen az Európai Parlament zsarolásának és nyomásgyakorlásának - nyilatkozta Gál Kinga a Fidesz uniós parlamenti képviselője szerdán Brüsszelben az MTI-nek.

Fotó: Fidesz EU weboldala