Negyedik alkalommal rendezik meg Miskolcon május 31-én a zebraszerdát – írja a szerkesztőségünkhöz is eljuttatott közleményében Pilz Olivér, a Tanítanék Mozgalom egyik alapítója, aki hozzátette, a helyi megmozdulással ezúttal is országos akcióhoz csatlakoznak, melynek célja, hogy felhívja a figyelmet a magyar közoktatás helyzetére, s támogatásunkat fejezzék ki annak szereplői mellett.

A délután fél öt és fél hat között megrendezendő esemény helyszíne a Centrum Áruház előtti terület és a környezetében lévő gyalogátkelőhelyek lesznek – ezekről és állandó időpontjáról kapta a program a nevét: zebraszerda.

– Az átkelőhelyeken a gépjárműforgalom tilos jelzésének ideje alatt transzparensek segítségével hívjuk fel az utasok illetve a gyalogosok figyelmét, s szórólapokon további részletekről is tudósítunk – írták.

A közlemény kiemeli, a zebraszerdán a június 1-jei oktatási tüntetésre – melyet az ország több pontján azonos időpontban tartanak meg elsősorban a bevezetendő státusztörvény elleni állásfoglalásként – is felhívják a figyelmet.

„A csütörtöki tüntetés felszólalói közül többen a zebraszerdán is részt vesznek, így a Centrum környezetében spontán beszélgetések alakulhatnak ki az oktatásról” – húzta alá Pilz Olivér.

A miskolci oktatási tüntetésnek egyébként Facebook-eseménye is van, ebből kiderül, a csütörtöki demonstráció is a Centrumtól indul.  

– A gyülekezés délután négykor kezdődik, innen 16:30-tól a résztvevők közösen vonulnak majd át a Szent István térre, ahol 17 órától Vajda Éva színművész, szülő; Czipa Zoltán András emődi pedagógus; Kuru János és Merucza Tibor Alex gimnáziumi diákok, Dr. Szitás Benedek, a Miskolc és Környéke Kossuth Kör elnöke, Szűcs Tamás, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének regionális vezetője, valamint Pilz Olivér szólal majd fel – sorolja a közösségi oldalon a szervező Borsod Megyei Akciószövetség.

Fotó: Pedagógustüntetés Miskolcon / minap.hu