Ma tartják Törökországban az elnökválasztás második fordulóját

Ma tartják Törökországban a köztársaságielnök-választás második fordulóját, amelyen Recep Tayyip Erdogan hivatalban lévő államfő és a fő ellenzéki jelölt, Kemal Kilicdaroglu mérkőzik meg egymással.
A frisshirek.hu, az a média hiány, ami egy működő demokráciában természetes kellene legyen, éspedig elfogulatlan, naprakész hírek közvetítője közéletről, politikáról, kultúráról egyaránt. Nálunk nincs és nem is lesz részrehajlás! Hogy ez így is maradjon, kérünk, támogasd munkánkat adományoddal, hívd meg ismerőseid, hogy olvassanak bennünket, kövess és lájkolj minket a közösségi médiában is.
TámogatásMásodik forduló azért szükséges, mert a május 14-i első fordulóban egyik indulónak sem sikerült abszolút többséget szereznie. Ma már csak a legjobban szereplő két jelölt méretteti meg magát - írta meg az MTI.
Voksolásra helyi idő szerint reggel 8 órától (közép-európai idő szerint 7 órától) 17 óráig (közép-európai idő szerint 16 óráig) lesz lehetőség.
Erdogan 2003 és 2014 között az ország miniszterelnöke volt, 2014-től államfő. Kilicdaroglu 2010 óta a legnagyobb ellenzéki tömörülés, a kemalista Köztársasági Néppárt (CHP) elnöke.
Az első fordulót Erdogan nyerte meg a szavazatok 49,52 százalékával. Kilicdaroglu a szavazatok 44,88 százalékát szerezte meg.
Erdogant a Nép Szövetsége pártszövetség, míg Kilicdaroglut a hatpárti Nemzet Szövetsége támogatja.
Erdogan támogatására szólított fel a héten az államfőválasztás harmadik helyezettje, Sinan Ogan bevándorlásellenes politikus, aki május 14-én 5,17 százalékot kapott. Kilicdaroglu mellett pedig a napokban tette le a voksot a bevándorlóellenes Győzelem Pártja, amely a parlamenti választáson 2,23 százalékhoz jutott.
A szintén május 14-én tartott parlamenti választás egyfordulós volt. Törökországnak az állami statisztikai hivatal legfrissebb, 2023 februárjában közölt adatai szerint csaknem 85,3 millió lakosa van. A külföldön élő és választásra regisztrált törökök számára május 20. és május 24. között volt lehetőség a szavazólapok leadására.
Fotó: Facebook/Recep Tayyip Erdoğan