Pünkösdkor három fontos eseményt ünnepelnek a keresztények: a Szentlélek eljövetelét, amit Jézus búcsúbeszédében megígért, az egyház alapítását és az "egész világra kiterjedő missziós munka" kezdetét.

A Szentlélek kiáradásának bibliai leírása szerint az apostolok, miután a Szentlélek eltöltötte őket, mindenkinek a saját nyelvén hirdették az evangéliumot. Péter apostol prédikálásának hatására sokan megtértek, így született meg az első pünkösdkor az egyház.

Az ünnep eredetileg, az ószövetségi zsidó népnél aratási hálaadás volt, majd a mózesi törvény emléknapja lett.

A püspöki szinódus 305-ben rendelte el a galamb vagy lángnyelvek alakjában ábrázolt Szentlélek eljövetelének megünneplését.

A katolikus egyházban a II. vatikáni zsinat liturgiareformja szerint a pünkösd az ötvennapos húsvéti ünnepkör ünnepélyes befejezése.

A pünkösdi időszak a katolikus egyházban a bérmálás, a protestáns egyházakban a konfirmáció időszaka, foglalta össze az MTI.

Orosz Lóránt Mátraverebély-Szentkút nemzeti kegyhely ferences vezetője 5 jótanácsot adott arra vonatkozóan, miképp erősíthet meg bennünket a Pünkösdi háromnapos ünnep, írja bejegyzésében a Magyar Katolikus Egyház Facebook-oldalán.
1. Vegyük elő a humorérzékünket!
Jézus értünk vállalt halála és föltámadása ezzel az ünneppel válik teljessé. A kiáradó Szentlélek 7 db ajándékot oszt ki, amelynek befogadásával együtt lehet igazán okosan és szépen élni. Ezek a bölcsesség, az értelem, a jótanács, a tudomány, a lelki erősség, a jámborság és az Istenfélelem. Plusz a humor, amely ott szerepel ezekben és amely színesebbé és könnyebbé varázsolja a kapcsolatainkat. Például azzal, hogy tudjunk nevetni a félreértéseken.
2. Élvezzük az éltet!
Ahogy a természet is virágba borul, kizöldell, úgy visznek ezek az ajándékok a mi életünkbe is dinamikát, életerőt. Hogy legyen kedvünk élni. Nálunk Szentkúton ez egy háromnapos ünnep. Mária a Szentlélek jegyese volt, az emberek közül ő az, aki a legközelebb áll hozzá. Ő az, aki segít nekünk ezeket az ajándékokat befogadni. Amióta állami ünnep is Pünkösd, azóta lehetőségünk van arra, hogy megnyújtsuk ezt az ünnepet. Akár úgy, hogy a szentkúti szentmisét összekötjük egy kirándulással.
3. Hallgassunk!
Nem véletlen, hogy a lélek, lélekzet a széllel érkezik. Az Apostolok cselekedete történetében is nagy szél támad. Meg kell tudni hallani ezt a hangot. A Szentlélek ajándékainak befogadásában az Istenhez való hűségünk segít. Ha nem engedjük, hogy elsodorjon az élet, rendszeres szentségi életet élünk, azaz minden nap imádkozunk, rendszeresen részt veszünk a vasárnapi szentmiséken és elvégezzük a szentgyónást két-háromhavonta, akkor stabilan tudunk maradni és könnyebb meghallani a lélek sugallatát.
4. Kövessük az intuícióinkat!
Ahogy a teológusok mondják, a lélek korszakát éljük. Ezért is nagyon fontos, hogy hallgassunk rá. De hogyan halljuk meg? Az Isten iránti hűség segít megkülönböztetni a lélek szavát attól, amikor nem a lélek szava szól hozzánk. A megkülönböztetés adománya a jótanácsban a bölcsességben és az tudományban lakozik. Fontos, hogy tudjuk követni az intuíciónknak, hinni benne. Nem biztos, hogy rögtön megy, ugyanakkor tanácsot is lehet kérni olyanoktól, akik az Istennel való kapcsolatukban előrébb járnak.
5. Zarándokoljunk!
Szentkútra három nap alatt több mint 10 ezren érkeznek gyalogosan, biciklivel, kocsival vagy autóbusszal. A legtöbbet az abasáriak gyalogolnak, akik egy embert próbáló, 40 kilométeres zarándoklaton vesznek részt, a Mátrán keresztül. Évszázadok óta tartják ezt a szokást. Érdemes erőt meríteni belőle.