2023.10.03., kedd - Helga
Budapest: 10o - 13o
Az ország 19 megyéjében

Márki-Zayék tiltakoznak az ,,újabb alaptalan rágalomkampány ellen"

frisshirek.hu | 2023. május 27. - 18:15
Márki-Zayék tiltakoznak az ,,újabb alaptalan rágalomkampány ellen"

Megkerestük az állítólag sértett munkatársunkat, aki leszögezte, hogy semmilyen szexuális zaklatásról nem volt szó, és hogy nevének nyilvánosságra kerülése esetén feljelentést tervez tenni a rágalmazók ellen - közölte szombat délelőtt Márki-Zay Péter annak kapcsán, hogy a héten az egyik képviselőjét szexuális zaklatással gyanúsították meg a közgyűlésen.

Lapunk, a Friss Hírek is beszámolt róla: egy névtelen Facebook-oldal közzétett egy állítólagos dokumentumot, amelyben egy szexuális zaklatási ügyet neveztek meg, miszerint Fejes Péter önkormányzati képviselő az elkövető, az elszenvedője pedig egy hivatali dolgozó volt.

Hódmezővásárhely polgármestere ma azt írta közleményében:

,,egy politikai bűnszervezet, melynek tagjai nyílt vitára kiállni gyávák, az igazságot az mi pénzünkből működő sajtóbirodalmukban megjelentetni nem hajlandóak, sőt, immár törvényben is felhatalmazták a sajtójukat a hazug lejáratókampányok folytatására, most éppen egy tisztességben megőszült 73 éves képviselőnket, a helyi Nyugdíjas Szövetség és az Szépkorúak Tánccsoportjának tagját igyekszik szexuális zaklatás névtelen forrásra alapozott hamis vádjával befeketíteni."

Márki-Zay Péter hozzátette: mind munkatársuk, mind képviselőtársuk érdekében visszautasítják a jóhírnevüket súlyosan sértő vádaskodást, kiállnak emberi és állampolgári méltóságuk mellett és felszólítják Tatár Zoltánt, a város nemrégiben adatbiztonsági visszaélések feltárását követően elbocsátott volt jegyzőjét, az őt irányító Kis Andreát, a város tavaly elbocsátott szocialista alpolgármesterét, valamint Bálint Gabriella fideszes képviselőasszonyt és a kormánypárti sajtót, hogy fejezzék be városunk polgárainak alaptalan rágalmazását, politikai célzatú lejáratását.

A polgármester szerint sokatmondó, hogy Tatár Zoltán három évvel ezelőtt még jegyzőként az esetben nem tett feljelentést, helyette az érintettek megkérdezése nélkül készített egy csak általa aláírt, a hivatal által nem iktatott feljegyzést, amit most egy névtelen, de egyértelműen hozzá köthető közösségi felületen kiszivárogtattak. 

Közleményéből az is kiderül, vizsgálóbizottságot bíznak meg az állítások ellenőrzésére és a személyiségi és adatbiztonsági kérdések kivizsgálására.

Fotó: pillanatkép a közgyűlésről, az önkormányzat közvetítéséből.