A kisebbségi önkormányzat 8 tagja is lemondott Dombóváron, így csak két fő maradt a választási listáról, ezáltal ellehetetlenült a testület munkája. Két fővel ugyanis működésképtelenek - közölte május 3-án Szabó Loránd a Természetesen Dombóvár képviselője. A frisshirek.hu munkatársa az okokról Ligorovics Zsoltot, a kisebbségi önkormányzat lemondott, korábbi elnökét kérdezte.

Az előző városvezetéstől használatba megkaptuk azt az önkormányzat tulajdonában lévő közösségi házat, melyben a munkánkat végeztük. Nem kellett bérleti díjat fizessünk, közösen dolgoztunk a városért!

- eleveníti fel Ligorovics Zsolt a korábbi éveket.

A jelenlegi városvezetés viszont úgy gondolta hogy az épületet értékesíti és ezáltal megfosztott minket egy olyan közösségi tértől, ahol közvetlenül segíthettük azt a kb. 2000 főt, akivel kapcsolatban állunk. Ebből 2-300-ra tehető a roma családok száma, a többiek mélyszegénységben élő, esetenként idős emberek, családok, akiknek rajtunk kívül nem nyújt más segítő kezet! Ez a munka fizikai jelenlétet igényel, de amióta nincs közösségi ház, olyan méltatlan körülmények között dolgozunk, mint például a helyi Tesco parkoló, vagy a játszótér.

- mutat rá a lemondott elnök az elmúlt időszakra.

Az utcáról nem lehet segíteni!

A kisebbségi önkormányzat tagjai felszólították Dombóvár polgármesterét, Pintér Szilárdot, hogy biztosítson számukra épületet, de a városvezetés szerint nekik ez nem kötelességük és nem áll módjukban ezt megtenni.

Az önkormányzat azt szeretné, hogy a Mászlonyban található szegregációs épületben dolgozzanak, de a kisebbségi önkormányzat Dombóváron szeretne dolgozni. Érthető az ez irányú igényük, ugyanis a mélyszegénységben élő családok a városban élnek, sem módjuk, sem lehetőségük nincs messzebb menni, arról nem is beszélve, hogy sokan nem is kérnek segítséget, a baj megelőzéséhez a szakembereknek kell résen lenni, hogy a rendszer működjön, ezt nem lehet távsegítséggel intézni.

Arra vonatkozó kérdésünkre, hogy jelenleg milyen módon hasznosítják a korábbi épületet, Ligorovics Zsolt elmondta, hogy teljes hírzárlat működik a városban ezzel kapcsolatban, de azt beszélik, hogy kb. 50 Fülöp-szigeteki család lakik a házban.

A fentieken túl a lemondás másik okaként azt jelölte meg, hogy az őket és az általuk képviselt családokat érintő kérdésekbe nem engedett belelátni a városvezetés, a kommunikáció hiánya ellehetetlenítette a munkájukat.

Szabó Loránd másra is rámutat. Szerinte a városvezetés azt sem nézte jó szemmel, hogy a roma önkormányzat összefogott a Dombóvári Boxklubbal. Azt tervezték, hogy elindítanak egy életmódváltás-programot, mellyel egész családokat céloztak meg. A fiatalok részére ökölvívás oktatást akartak biztosítani, míg a felnőttek térítés nélkül használhatták volna a sportegyesület kondigépeit. Egy nagyon jó cél nem valósulhatott meg, mert a városvezetésnek szúrta a szemét, hogy a boxklub elnöke Szabó Loránd, a korábbi polgármester, Pintér ellenlábasa.

Az időközi választást eredetileg a nyárra tűzték ki, de az MTI szerint megjelent a Magyar Közlönyben az a törvény, mely a választási eljárási szabályoknak az elektronikus ügyintézéssel összefüggő módosításáról szól és a május 26-án hatályba lépett rendelkezései értelmében a következő általános önkormányzati választásokig nem tartható helyi önkormányzati és nemzetiségi önkormányzati választás.

Ennek megfelelően elmaradnak azok az időközi önkormányzati választások, amelyeknél a törvény hatálybalépését megelőzően a kampányidőszak még nem kezdődött el. A törvénymódosítás miatt Dombóváron a roma települési nemzetiségi képviselő választását nem tartják meg.

Fotó: Dombóvári Roma Nemzetiségi Önkormányzat/Ligorovics Zsolt