A cikk szerint Szijjártó arról számolt be, hogy megállapodást írtak alá Huszain al-Muszallammal, a Nemzetközi Úszószövetség elnökével a szervezet székházának Budapestre költözéséről, az elnökség erre vonatkozó egyhangú döntését pedig majd a kongresszus véglegesítheti.

Magyarország már így is két nemzetközi sportszövetségnek ad otthont: a Nemzetközi Judo Szövetségnek, valamint a Gattyán György-féle Nemzetközi Teqball Szövetségnek is hazánkban van a központja.

 Természetesen hatalmas elismerés lesz Magyarország számára, ha a Nemzetközi Úszószövetség globális központja ide költözik Budapestre. Kifejezett célja a szervezet vezetőinek, hogy majd a világ úszósportját irányító központban a munkatársak legalább fele magyar legyen

– mondta a külügyminiszter, aki azt is hozzátette:

Nyilvánvalóan az ő ideköltözésük a sportturizmust rendkívüli mértékben fel fogja lendíteni, és még inkább megnöveli Magyarország amúgy sem kicsi szerepét a világ úszó- és vízilabda sportjában.

Fotó: MTI