A társaság tagjai, a két devecseri, K. László (36) és O. Lajos (35), valamint somlóvásárhelyi O. Árpád (30), a kolontári O. Rómeó (28) 2021 júniusában arról határoztak, hogy Ajka környéki cégektől lopnak színesfémet tartalmazó kábeleket, s egyéb fémeket, amelyeket aztán a fémhulladék felvásárlóknál értékesítenek. Elsőnek az ajkai Gyártelepen lévő Le Belier Magyarország Formaöntöde Zrt. bérelt hangárát nézték ki maguknak – közölte az ajkaiszo.hu.

Bontásra szánt, rendszámtábla nélküli (!) személykocsival indultak többször „bevetésre” tavaly előtt június és augusztus 31. között. A le nem zárt hangárból megmunkálás előtt álló, félkész BMW féknyereg öntvényeket vittek el, összesen 1575 kilónyit, aminek az értéke 2,2 millió forintot ért. Az építmény közelében, a féltetős tárolóból elloptak leselejtezett alumínium öntvényt 6,2 millió forint értékben. A fémeket zsákokba tették, majd átemelték a kerítésen, ahol kézikocsi segítségével autójukhoz vitték a lopott árút. Zsákmányukat a Kolontár melletti, lőrintepusztai erdőben rejtették el, majd később elvitték a nemesszalóki MÉH-telepre. A formaöntödének 8,4 milliós kárt okoztak.

Következő alkalommal, július végén, Szőc és a Timföldgyár közötti Geovol Kft. telephelyére mentek az elsőrendű vádlott, K. László vezetésével, aki később, októbertől, mint targoncavezető dolgozott nettó 465 ezer forintért a kft.-nél, lebukásáig. A trafóházból 50 kiló alumínium alkatrészt lovasítottak meg, ami nem volt túl nagy fogás. Viszont augusztus 20-án, míg mások ünnepeltek, ők nem pihentek… A kft. tulajdonában lévő volt bauxitbánya villamos raktárát dézsmálták meg: összesen 150 méter hosszú, 4,2 millió forintot érő kábelt tekertek le, majd vasfűrésszel feldarabolták – aztán irány az erdő, a rejtekhely! Amikor újra visszamentek a tetthelyre, félmillió forintot érő kábelt hoztak el, hogy aztán „megnyúzás” után a rezet leadják ismét a nemesszalóki telepen. ( Az nem derült ki az ítéletből, hogy mennyi pénzt kaptak összesen a fémekért.)

Egy ideig nem hallattak magukról, ám október 25-én éjjel megjelentek a Somlón. A vár felújításán dolgozó DAT-Építők Kft. lezárt konténerét feltörték, ahonnan 3,8 millió forint értékben emeltek el saválló lemezeket.

Az év augusztusában csatlakozott hozzájuk az egyetlen büntetlen előéletű tag, O. Dávid (22), aki részt vett a bűnbanda utolsó, novemberi akcióiban. Legalább 3-4 alkalommal felkeresték Devecser külterületén a Standard Oil Co. Inc. Kft. telephelyét, ahonnan fémet és elektromos kábelt vittek el – a kár 4,4 millióra rúgott. Amikor november 25-én visszamentek a telepre, s hozzáláttak a 382 ezer forintra becsült villanymotor szétvágásához, a rendőrök lecsaptak rájuk. (Nyilvánvaló, hogy figyelőszolgálatot szerveztek, hogy lefülelhessék a fémtolvajokat.)

Az Ajkai Járásbíróság jelentős értékre, bűnszövetségben, üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal, folytatólagosan elkövetett lopás bűntette miatt K. Lászlót négy év tíz hónap börtönre, O. Lajost négy év nyolc hónapra, O. Árpádot négy évre, O. Rómeót két év nyolc hónapra ítélte. Mind a négyüknél fejenként 1,1 millió forint erejéig vagyonelkobzást rendeltek el. O. Dávidnak négy évre felfüggesztették a két év börtönbüntetését.

Három vádlottat másfél évtől két évig terjedően eltiltottak a járművezetéstől. Kötelezték a társaság tagjait az okozott kár megtérítésére, valamint együttesen kell megfizetniük a hárommilliós bűnügyi költséget.

Sem a vádlottak, sem az ügyész nem fogadta el a döntést, ezért a per a törvényszéken folytatódik.

Fotó: illusztráció / freepik