Ha a valaha élt legvagányabb fotóriporter címét akarnánk kiosztani, én a budapesti születésű Robert Capára – eredeti nevén Friedmann Endre Ernőre - szavaznék, aki elképesztő lazasággal hazárdírozta végig életet és a „firkász” pályát. S úgy volt képes kísérteni a halált, hogy közben az életörömök szenvedélyes szeretete vezérelte…

A zsidó családba született fiú egy szerelemnek köszönhetően kezdett fotózással foglalkozni, a tollat pedig Kassák Lajos rajongójaként ragadta kézbe. A Német Politikai Főiskola végzett hallgatójaként talán egy egészen másfajta sors várt volna rá,

ha a második világháborút megelőző politikai helyzet nem szól közbe.

De közbeszólt, s Németországot elhagyva a Cápa hamarosan a spanyol polgárháború poklában találta magát,

gyorsan kiérdemelve kollégáitól a legvakmerőbb, s legőrültebb haditudósító jelzőt.

Önéletrajzi könyvéből persze tudjuk, hogy bátorságát valószínűleg a torkán lefolyó, nem csekély alkoholmennyiség is elősegítette, ettől függetlenül elszántsága kétségtelenül tiszteletet érdemel.

A sors egy elegáns húzásaként ráadásul Capa magának tudhatta a legőrültebb haditudósítónő szerelmét:

a vörös hajú Gerda Taro félelem nélkül – és állítólag körömcipőben! - kerülgette a fronton fekvő hullákat,

végtelen tehetséggel kattogtatva fényképezőgépét, hogy mindent megörökítsen. Kettejük sorsában azonban egészen eltérő fordulatot tartogatott a spanyol polgárháború. Capa egy életre ismert lett A milicista halála című fotójával, amely az egész világot bejárta, kedvese viszont halálát lelte egy tankkal ütköző, katonákat szállító teherautón.

A Cápa azonban nem lett volna cápa, ha ez a magánéleti tragédia végleg megtöri. Briliáns pályafutását rendületlenül folytatva közvetített a Sanghaji bombázásról, majd végül Amerikában kötött ki.

Nevét leginkább

a normandiai partraszállás során készült képeiről

ismeri a többség, bár a különleges napon való részvételét ő maga szakmai és emberi kudarcként élte meg. A patraszállást követően ugyanis a hullák közt kúszva kattogtatta gépét, miközben gránátok százai gyilkoltak körülötte, így végül egyszerűen harctéri sokkot kapott, s egy sebesülteket szállító csónakon visszatért az anyahajóra.

A haditudósítónak több pia, több csaj, több fizetés és nagyobb szabadság jut, mint a katonáknak, ezért a játék bizonyos szakaszában szabadságában áll megválasztani a tartózkodási helyét. Ilyesformán tehát vállalhatja a gyávaságot is, és vele azt az életfogytiglan tartó kínszenvedést, hogy még csak ki sem végezték érte.

- írta később a történtekről életrajzi könyvében.

Bárhogyan is, a pályafutása vitathatatlanul lenyűgöző és egyedi, bár személye rendkívül megosztó - egyesek kalandornak tartják, mások zseninek. Halála kiszámíthatóan, egyben stílusosan illeszkedett élettörténetéhez:

vakmerősége juttatta koporsóba,

amikor a fronton túl közel ment egy veszélyes területhez a jobb kép érdekében, s taposóaknára lépett. Csak negyven éves volt.

Nyugodj békében, Robert Capa!

Fotó: Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ oldala