Ha a valaha élt legvagányabb fotóriporter címét akarnánk kiosztani, én a budapesti születésű Robert Capára – eredeti nevén Friedmann Endre Ernőre - szavaznék, aki elképesztő lazasággal hazárdírozta végig életet és a „firkász” pályát. S úgy volt képes kísérteni a halált, hogy közben az életörömök szenvedélyes szeretete vezérelte…
A zsidó családba született fiú egy szerelemnek köszönhetően kezdett fotózással foglalkozni, a tollat pedig Kassák Lajos rajongójaként ragadta kézbe. A Német Politikai Főiskola végzett hallgatójaként talán egy egészen másfajta sors várt volna rá,
De közbeszólt, s Németországot elhagyva a Cápa hamarosan a spanyol polgárháború poklában találta magát,
Önéletrajzi könyvéből persze tudjuk, hogy bátorságát valószínűleg a torkán lefolyó, nem csekély alkoholmennyiség is elősegítette, ettől függetlenül elszántsága kétségtelenül tiszteletet érdemel.
A sors egy elegáns húzásaként ráadásul Capa magának tudhatta a legőrültebb haditudósítónő szerelmét:
végtelen tehetséggel kattogtatva fényképezőgépét, hogy mindent megörökítsen. Kettejük sorsában azonban egészen eltérő fordulatot tartogatott a spanyol polgárháború. Capa egy életre ismert lett A milicista halála című fotójával, amely az egész világot bejárta, kedvese viszont halálát lelte egy tankkal ütköző, katonákat szállító teherautón.
A Cápa azonban nem lett volna cápa, ha ez a magánéleti tragédia végleg megtöri. Briliáns pályafutását rendületlenül folytatva közvetített a Sanghaji bombázásról, majd végül Amerikában kötött ki.
Nevét leginkább
- írta később a történtekről életrajzi könyvében.
Bárhogyan is, a pályafutása vitathatatlanul lenyűgöző és egyedi, bár személye rendkívül megosztó - egyesek kalandornak tartják, mások zseninek. Halála kiszámíthatóan, egyben stílusosan illeszkedett élettörténetéhez:
amikor a fronton túl közel ment egy veszélyes területhez a jobb kép érdekében, s taposóaknára lépett. Csak negyven éves volt.
Nyugodj békében, Robert Capa!
Fotó: Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ oldala