A meghívó szerint az ellenzéki pártok egy-egy szakértőt vihettek magukkal az egyeztetésre, amire végül az összes ellenzéki párt elment. Az ellenzéki képviselőket a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), a Tanítanék Mozgalom, a Civil Közoktatási Platform, az ADOM Diákmozgalom és az Egységes Diákfront egy-egy tagja kísérte el az egyeztetésre.

A pedagógus-szakszervezetek most találkoztak először személyesen Pintér Sándorral, aki belügyminiszterként többek között az oktatésért is felel.

Az MSZP nevében nyilatkozó Kunhalmi Ágnes társelnök elmondta, elfogadhatatlannak tartják, hogy a kormány az európai uniós forrásoktól teszi függővé a pedagógusok bérének emelését. Szerintük a béremeléshez szükséges források biztosítása nemzeti hatáskör, ezért azt a költségvetésből kell biztosítani.

Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője szerint a státusztörvény-javaslat elfogadhatatlan, így azt vissza kell vonni, a pedagógusok béremelését azonnal végre kell hajtani, és ugyanígy teljesíteni kell a tanárok és a diákok jogos követeléseit. "Az oktatás javításának alapja nem lehet egy bosszútörvény" - tette hozzá.

A DK-s Barkóczi Balázs szerint a tervezet ellen tiltakozók eddig csak diktátumokat, megfélemlítést, könnygázt kaptak. Ha elfogadják ezt a törvényt, az az oktatás "teljes szétveréséhez" fog vezetni - fűzte hozzá.

Gelencsér Ferenc Momentum-elnök szerint az egyeztetésen Pintér Sándor belügyminiszter nem ígérte meg, hogy nem fújják le többé könnygázzal a jövőjükért tüntető diákokat. A miniszter "semmilyen nyitottságot nem mutatott arra, hogy visszavonja a tanárokat sújtó bosszútörvényt" - fogalmazott az ellenzéki politikus.

Kanász-Nagy Máté LMP-frakcióvezető-helyettes szerint azonnali béremelésre van szükség a közoktatásban, emellett szabadságot és autonómiát is kell biztosítani az ágazatnak. Leszögezte: ők is elutasítják, hogy az Európai Unióra kellene várni a béremeléssel. A státusztörvénnyel kapcsolatban azt mondta: új tervezetről kell tárgyalni és lehetővé kell tenni, hogy a tárgyalóasztalhoz mindenki hozzáférjen, aki érintett a közoktatásban.

Ander Balázs jobbikos országgyűlési képviselő kijelentette: a státusztörvény nem teszi lehetővé, hogy fokozzák a pedagógusok autonómiáját és szabadságát. A kormány a tanárokat "a nemzet napszámosaivá, cselédjeivé kívánja tenni" - mondta, hozzáfűzve: "ma is egy Klebelsberg Kunóra lenne szükség, aki az első világháborút követő években a romokból építette újjá a magyar közoktatást".

A Belügyminisztérium által kezdeményezett egyeztetésen mások mellett részt vettek az ellenzékkel együttműködő Pedagógusok Szakszervezete, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, a Tanítanék Mozgalom, az Adom Diákmozgalom és az Egységes Diákfront képviselői is, de a pártok szerint "a kormány az ő véleményükre nem kíváncsi, csupán a Nemzeti Pedagógus Kar javaslatait hallgatja meg".

A hat pártnak az egyeztetést követő tájékoztatón kiosztott nyilatkozata szerint a pedagógusstátusztörvény-tervezet elhibázott, mivel szerintük az eddig bejelentett módosításokkal együtt is "generálisan szembemegy a magyar érdekekkel és a kormánynak az Európai Unióval kötött megállapodásaival, így számos helyen ellentmond az Emberi Erőforrások Operatív Programban (EFOP) rögzített vállalásokkal".

A nyilatkozatban kitérnek arra is, hogy a pedagóguspálya vonzóbbá tétele követelmény és egyben magyar érdek. Fontosnak tartják, hogy "olyan jogszabály ne születhessen, amely a pedagógusoktól szerzett jogokat vesz el, szűkíti szakmai autonómiájukat, valamint a szülők és a diákok oktatással kapcsolatos alapvető jogait".

"Ez a státusztörvény-tervezet nem lehet tárgyalási alapja az oktatás megújításának, "mert ez a jogszabály nem javítja, hanem rontja Magyarországon az oktatás helyzetét"

- közölték az egyeztetésen részt vevő ellenzéki pártok, amelyek úgy nyilatkoztak, hogy a tervezettel szakmailag és rendszerszinten is szemben állnak. "Bárminemű jövőbeni olyan egyeztetés, amelynek ez a tervezet az alapja, nem tekinthető érdemi egyeztetésnek a közoktatás helyzetéről" - olvasható a nyilatkozatban, amit eljuttattak az MTI-hez.

Rétvári Bence: a baloldal továbbra is akadályozza a pedagógusok béremelését

A politikus közölte, ha a baloldal támogatná, hogy megérkezzenek az uniós források hazánkba, akkor már másnaptól átlagosan 561 ezer forintos szintre emelkedhetne a pedagógusok bére.

"Sajnos a mai napon sem hallottunk semmilyen garanciát a baloldali politikusoktól arra vonatkozóan, hogy megváltoztatják az eddigi politizálásukat, és nem a pedagógusok ellen, hanem az érdekükben fognak politizálni" - fogalmazott az államtitkár, hozzátéve: a baloldalt kisstílű politikai pártérdek vezérli.

Hangsúlyozta, a kormány az elmúlt harminc év legnagyobb pedagógus béremelésére készül, hiszen 75 százalékos emelés nem történt az elmúlt évtizedekben. Azt kérik a baloldal képviselőitől - folytatta - hogy se itthon, se Brüsszelben ne dolgozzanak a pedagógusok ellen.

"Nem tudom, józan ésszel ki gondolkozhat úgy Magyarországon, hogy se a magyar emberek, se a magyar pedagógusok ne kapják meg azt az összeget, ami őket megilleti, ami törvény szerint jár" - fogalmazott, majd megjegyezte: azok, akik a pedagógusok béremelése ellen dolgoznak, havonta hatmillió forintos fizetést vesznek fel az Európai Parlamentben végzett munkájukért. "Sajnálatos, hogy csak a magyar pedagógusok kárára tevékenykednek" - fűzte hozzá.

Közölte: a szerdai kilencpárti egyeztetés egy hosszú tárgyalási folyamat 19. állomása volt. Elmondása szerint a találkozón az összes parlamenti párt valamennyi kérdésére és felvetésére válaszoltak a kormány képviselői. Várták a pártok szövegszerű javaslatait is az új pedagóguséletpálya-törvény kapcsán, ilyen azonban csak a Mi Hazánktól érkezett.

A baloldali pártok egyetlen javaslatot sem tettek, "jól láthatóan azért jöttek, hogy kivonuljanak" az egyeztetésről, holott hónapok óta mást sem tettek, csak az egyeztetéseket hiányolták - mutatott rá az államtitkár.

Kitért arra is, hogy sajtóhírek szerint a baloldali pártok közös nyilatkozatot adtak át Pintér Sándor belügyminiszternek a tárgyalást követően, valójában azonban ilyen nem történt. "Nem tudjuk, hogy ott felejtették-e a nyomtatóban, esetleg nem tudták, hogy ki fogja átadni vagy útközben veszett el, de ilyen nyilatkozatot nem adtak át" - fogalmazott az államtitkár, aki szerint ez is mutatja a magyar baloldal komolytalanságát.
Rétvári Bence beszámolt arról is, hogy a "Magyarországtól jogtalanul visszatartott" uniós források beérkezésekor 20 százalék fölötti béremelés valósulhat meg a pedagógusok körében, amelyet januárig visszamenőleges hatállyal fizetnek ki. A jövő évben további 25 százalékos, 2024-ben pedig 29 százalékos béremelésre készülnek, ami azt jelenti, hogy 800 ezer forint közül alakulhat a pedagógusok bére 2025-től.

A szerdai tárgyaláson Pintér Sándor belügyminiszter és Rétvári Bence államtitkár mellett Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár, Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke és Brassói Sándor, az Oktatási Hivatal elnöke is részt vett.