Ezzel a bejegyzéssel hívta fel a figyelmet Márton Roland Székesfehérvár Önkormányzatának ellenzéki képviselője, hogy egy, a városban működő cégnél kedden figyelmeztető sztrájkot tartottak az ottani munkavállalók. 

Ahogy arról a HVG beszámolt, sztrájkbizottság alakult az Arconic–KÖFÉM székesfehérvári gyáregységében, miután a munkáltató március elsején egyoldalúan 10,8 százalékos bérfejlesztést hajtott végre, amit azonban a dolgozók nem fogadtak el.

A Vegyipari Dolgozók Szakszervezete (VDSZ) hétfőn viszont arról adott ki közleményt, hogy kedden, azaz május 23-án 13 és 15 óra között kétórás figyelmeztető sztrájkot tartanak az Arconic KÖFÉM székesfehérvári gyáregységében. A munkavállalók ugyanis további, 5,5 százalékos egységes alapbéremelést követelnek.

A bérkövetelés a VDSZ szakszervezet szerint a magas infláción túl azért is megalapozott, mert a cégnek az utóbbi évben jelentős nyeresége volt.

Ráadásul az Apollo, amely a világ legnagyobb fémipari befektetője is, az utóbbi időben szemet vetett az Arconic KÖFÉM-re, és vételi ajánlatot is tett a cég 100 százalékos tulajdonrészére. A vállalatnál a követelések támogatottsága közel száz százalékos - erről már a szakszervezet oldalán is olvashatunk. 

Arconic-Köfém Mill Products Hungary Kft. , megközelítőleg 800 dolgozót foglalkoztat székesfehérvári Hengermű, Casthouse és vállalkozástámogatási osztályain. A cég jelenleg Európa egyik vezető alumínium hengerművét üzemelteti.

Fotó: vdsz.hu