A 2010-2011-es szezonban tagja volt a Barca együttesének, majd előbb az Aragon, a Huesca, és a Logrono játékosa lett. A 2017-2018-as szezonban igazolt külföldre, két idényt a német Magdeburg csapatánál töltött, majd a portugál Benfica játékosa lett. A 2020-2021-es idényt már az ukrán Motor Zaporizzsja együttesénél töltötte, onnan érkezik Szegedre. Végigjárta a ranglétrát, az U18-as spanyol válogatottól a felnőtt csapatig minden korosztályos együttesben szerepelt.

,,Nagy öröm számomra, hogy egy újabb komoly kihívás vár majd rám, egy Európában jegyzett klubban folytathatom a pályafutásomat, és egy olyan városban szerepelhetek, ahol imádják a kézilabdát. Nagyon várjuk a családommal a bemutatkozást, azt, hogy Szegeden legyünk. Harcos játékos vagyok, számomra mindig fontos a csapatérdek, ezért küzdök minden meccsen. Szeretnék győzelmeket elérni új állomáshelyemen, komoly céljaim vannak, engem minden meccsen ez hajt. Tudom, hogy milyen csodálatos a szegedi közönség, micsoda hangulat van a PICK Arénában, már most várom, hogy végre kifuthassak a pályára ebben a csodás létesítményben"

nyilatkozta Carlos Molina Cosano.

Fotó: pickhandball.hu