Suchman Tamás 1989-ben a megalakuló Magyar Szocialista Párt egyik alapító tagja volt.

1990-től képviselője és tanácsnoka volt Marcali város önkormányzatának, 1990 és 2010 között országgyűlési képviselőként dolgozott a parlamentben - írták. 1995-ben privatizációért felelős tárca nélküli miniszternek nevezték ki, majd 1996-ban átvette az Ipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Minisztérium vezetését a Horn-kormányban. 2007-ben megválasztották a Balaton Fejlesztési Tanács elnökének - olvasható az MSZP közleményében.

A párt emlékeztet: Suchman Tamás, életútjának elismeréseként, 2011-ben megkapta a Magyarországi Zsidókért díjat.

Suchman Tamás halálával egy, a céljaiért végletekig kitartó, őszinte embert, közösségünk fontos tagját vesztettük el

- írta a Magyar Szocialista Párt közleményében, amelyet az MTI idézett.

A kiemelt kép forrása: MTI / Illyés Tibor