Mint az ősz végén kiderült, 366 postahivatalt zártak be 210 településen, igaz, van ahol januárban újranyitott. Szegeden a tizenkilenc postahivatalból tizenkettőt bezártak és itt került a legtöbb kispostára lakat. A szeged.hu cikke szerint ezt lehet fokozni, ugyanis a belvárosi nagyposta felét elvették a lakosoktól.

A várakozók közül többen is tudni vélték, azért kényszerültek az egyik ügyfélteret lezárni, mint nincs, aki beüljön a pultok mögé. A Magyar Posta február végén jelentette be, megválik ezerkétszáz dolgozójától. Többek szerint az elbocsátások mára elérték Szegedet is. Napok óta tele van a közösségi oldal is a szegediek bejegyzéseivel, ahol kivétel nélkül tűrhetetlen állapotokról számolnak be.

A portál megkeresésére a Posta azt válaszolta:

,,A szóban forgó ügyféltér lezárása egyelőre nem végleges, a lehetőségek vizsgálata folyamatban van. A posta jelenleg is több ügyféltérrel üzemel, ezek funkcióinak újragondolása szükséges.”

Hozzáteszik, hogy a Szeged 1-es posta teljes rekonstrukciójának lehetőségeit is vizsgálják.

Fotó: Google Maps