Keresztény konzervatív politikusként az a legfontosabb számomra, hogy az ukrajnai háborúban megtaláljuk az utat végső célunkhoz, az igazságos békéhez

– mondta az MTI beszámolója szerint.

Szerinte „ha az igazságos béke minden feltétele teljesül, az nemcsak a tűzszünetet teszi lehetővé, hanem a megbékélést magában foglaló fenntartható békét is”, hozzátette: az Európa Tanács állam- és kormányfőinek „rendkívüli felelősségük van a béke előmozdításában és biztosításában az állampolgárok számára”.

Novák üdvözölte, hogy egyre több állam támogatja a „tisztességes és igazságos békét”, ami szerinte „minden állampolgárunk egyetemes vágya”.

A köztársasági elnök úgy véli, ünnepelni kellett volna a találkozón, ugyanis:

gazdaságaink még sohasem voltak ennyire fejlettek, sikeresen kilábaltunk a koronavírus-világjárványból, megtanultuk, hogyan erősítsük meg közös értékeinket, és hogyan birkózzunk meg a kulturális, történelmi és nyelvi különbözőségekkel, amelyek annyira egyedivé és értékessé teszik Európát.

Hozzátette azonban azt is:

sok régi és új kihívás igényli azonnali figyelmünket és követel cselekvést tőlünk: brutális háború tombol a kontinentális Európa területén, és békés életmódunk támadás alatt áll.

Végül kimondta, hogy „Oroszország őrült döntése, hogy megtámadja a Magyarország közvetlen szomszédságában található Ukrajnát, fenekestül felforgatta világunkat”, amihez hozzátette, hogy „egy szuverén állam elleni fegyveres támadás és agresszió elfogadhatatlan”, illetve elmondta azt is, hogy a háborús bűnöket ki kell vizsgálni, az elkövetőket pedig felelősségre kell vonni.

Fotó: Novák Katalin Facebook oldala.