A cikk leírja: B. László az a férfi, aki a bíróság szerint meggyilkolta a VV Fanni néven elhíresült valóságshow-szereplőt, több évvel ezelőtt.

A történet előzménye, hogy B. László életmódja miatt anyagi problémákba keveredett. Kölcsönt azonban nem kapott senkitől, így törvénytelen eszközökkel is kész volt pénzt szerezni.

Tudomást szerzett róla, hogy VV Fanni luxusprostituáltként dolgozik, és megtakarított pénzét egy széfben tartja a lakásán. Elhatározta, hogy ellopja a pénzt, és ennek során az erőszaktól sem riad vissza.

A férfi megkereste a szolgáltatásai hirdetésére használt oldalon a nő telefonszámát, majd személyes találkozót beszélt meg vele. Fanni beengedte a férfit a lakására, abban a tudatban, hogy egy kuncsaftról van szó. B. László azonban a nőre támadt, és addig bántalmazta, amíg a nő meg nem halt.

Hogy a nyomokat eltüntesse, a nő néhány holmiját és az iratait egy bőröndbe rakta – azt a látszatot keltve, hogy Fanni elutazott -, majd a holtesttel együtt egy csomagtartóba tette. A testet kerülővel Szalkszentmártonba vitte, ahol a Dunába vetette.

A férfit életfogytiglanra ítélték elsőfokon azzal, hogy 25 év után bocsátható szabadlábra feltételesen.

Ez azonban csak az elsőfokú ítélet volt, ugyanis ez ellen mind a vád, mind a védelem fellebbezett. Most pedig megszületett a másodfokú ítélet:

B. László büntetését húsz éves szabadságvesztésre enyhítették.

 Fotó: saját grafika