Szlovákia fontos szövetségesünk és stratégiai partnerünk. Örömömre szolgál, hogy országaink az elmúlt években a világjárvány, a gazdasági válság és a háború okozta kihívások ellenére is számos területen hatékonyan tudtak együttműködni

- fogalmazott Orbán Viktor. Levelében biztosította szlovák kollégáját arról, hogy készen áll a közös munkára a kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködés fejlesztése érdekében - közölte Havasi Bertalan, hozzátéve: a magyar miniszterelnök egy másik levélben köszönetet mondott a távozó szlovák kormányfőnek,

Eduard Hegernek az elmúlt években kialakított konstruktív együttműködésért.

"Meggyőződésem, hogy a régiónk sikerét biztosító, a közép-európai nemzeteket összekötő erős szövetség különösen nagy jelentőséggel bír most, amikor Európának történelmi léptékű kihívásokkal kell szembenéznie. Kormányom a továbbiakban is elkötelezett marad a hagyományosan erős magyar-szlovák kötelék fejlesztése, valamint a visegrádi négyek közötti együttműködés megerősítése mellett" - írta Orbán Viktor.

A kiemelt kép forrása: Ódor Lajos, az új, szakértői szlovák kormány magyar nemzetiségű miniszterelnöke (j) ajándékot kap Eduard Heger eddigi ügyvezető kormányfőtől a tisztség átadásán a pozsonyi kormányépületben a kormány kinevezési ünnepsége után, 2023. május 15-én. Ódor Lajos eddig a szlovák jegybank alelnökeként szolgált. MTI / EPA / Christian Bruna