A nem hivatalos végeredmény szerint Kemal Kilicdaroglu fő ellenzéki jelölt a szavazatok 44,88 százalékát szerezte meg.

A külföldi szavazatok közül 35 874 feldolgozása még hátra van, de így is kijelenthető, hogy egyik jelölt sem érte el az 50 százalék plusz egy voksot

- közölte Ahmet Yener.

A fennmaradó néhány százalékon két másik jelölt osztozik, Sinan Ogan 5,17 százalékot, Muharrem Ince 0,44 százalékot kapott.

A választási tanács elnöke jelezte: a hivatalos végeredményt május 19-én, pénteken közlik.
A május 28-i második fordulóban a most legjobban szereplő két jelölt mérkőzik meg, tehát Erdogan és Kilicdaroglu.


Erdogan még nem reagált a bejelentésre.


Kilicdaroglu a hivatalos Twitter-fiókján arra kérte választóit, hogy ne fogja el őket a reménytelenség. Hangoztatta: talpra állnak, és együtt "hozzák" a választást. Végül csak az lesz, amit a nép mond - húzta alá.

Az YSK elnöke a párhuzamosan tartott, egyfordulós parlamenti választás eredményeit nem ismertette. Beszámolt viszont arról, hogy a választási részvétel belföldön 88,92 százalékos, külföldön pedig 52,69 százalékos volt.

A parlamenti választáson az Anadolu török állami hírügynökség által közölt adatok szerint, 99,86 százalékos feldolgozottság mellett a kormányoldali pártszövetség, a Nép Szövetsége jelenleg 49,46 százalékot tudhat magáénak, ami a kormányzó iszlamista-konzervatív Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP) 267 mandátumot jelentene a 600 fős törvényhozásban.
A legnagyobb, Kilicdaroglu és pártja, a Köztársasági Néppárt (CHP) vezette ellenzéki pártszövetség, a Nemzet Szövetsége 35,02 százaléka 169 mandátumot hozna a CHP-nek a parlamentben.

Fotó: Erdogan Facebook-oldala