Simkó Edit arról beszélt, írta a hang.hu., az államfői hivatal kertjébe kiérkező Novák Katalinnak, hogy 2013 óta próbálták elmondani, mi a baj az oktatási rendszerrel. Mint mondta, ennyi bérért senki sem akar már a fiatalok közül tanítani jönni, a tanári kar elöregszik, és kérdés, hogy 10 év múlva ki tanítja majd a gyerekeket. „Munkát keresek, csalódtam az oktatásban, elmegyek egy raktárba rakodni, és azzal többet keresek, mint 55 évesen pedagógusként” – hallatszik az egyik videóban.

Novák Katalin válaszában elmondja:

„Egymás sértegetésével nem megyünk semmire. Én idejöttem, megszólítottam önöket, érdeklődéssel meghallgatom, mit gondolnak.”

Nyomatékosította, a tárgyalóasztal előtt kellene megbeszélni a pedagógusokkal kapcsolatos ügyeket, de Novák azt is hozzátette, nem ő felel a kormányért, és azt is megjegyezte, a két fél közül, nem ő az, aki dokumentálja ezt a beszélgetést.

Az akcióról készült rövid videófelvételeket és a fényképeket a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) Facebook-oldalán találják. Az akciót a Pedagógus Egység szervezte.