A Demokratikus Koalíció (DK) az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) vezetőjének azonnali menesztését követeli

– jelentette be Komáromi Zoltán, a párt országgyűlési képviselője pénteki sajtótájékoztatóján.

Ez többek között annak az eredménye, hogy az Országos Mentőszolgálatot egy olyan ember vezeti, aki nem vezetett szolgálatot, és nem ismeri az irányítása alatt álló szervezet napi problémáit sem. Csató Gábor ezzel szemben bármikor szó nélkül végrehajtja a kormány szakmaiatlan és veszélyes intézkedéseit is, mint az orvosi ügyeletek OMSZ alá szervezését, és nekimegy az orvosi kamarának is, ha éppen ezt diktálja a kormányzati érdek

– indokolta Komáromi, majd hozzátette:

Az Országos Mentőszolgálatot pártkatonák nélkül, szakmai alapon kell újraszervezni, különben továbbra sem tudhatja senki az országban, hogy ha bajba kerül, jönni fog-e érte a mentő.

Komáromi példaként hozta fel azt az esetet, amikor egy vérző nőhöz több mint ötven, egy stroke-ot kapó beteghez pedig közel negyven perc alatt ért ki a mentő.

Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) egyébként cáfolta, hogy ezekben az esetekben késve értek volna ki.

Ismert az az eset is, amikor több mint negyven perc kellett ahhoz, hogy az OMSZ kiküldjön egy egységet a 74 éves Gálvölgyi Jánoshoz.

Fotó: A DK Facebook oldala.