A Momentum Európa jövőjéről szervez konferenciát, valamint kiemelt téma lesz Magyarország és az EU kapcsolata – írta meg a Facebook-oldalán Donáth Anna, a párt EP-képviselője. 

A politikus meghívására hazánkba látogat Guy Verhofstadt is.
„Nála kevesen ismerik jobban az Európai Unió működését és a magyar kormány Brüsszellel folytatott értelmetlen csatározásait” 

– indokolta meg a liberális politikus érkezését.

"Foglalkoznunk kell a jövőnkkel, hogy milyen Magyarországot szeretnénk magunknak holnap és holnapután. Ahhoz pedig, hogy olyan országot építsünk, ami mindannyiunknak kedvünkre való, fontos, hogy közösen dolgozzunk ezen: politikusok, civilek, értelmiségiek, a tudományos élet szakemberei" – indokolta kezdeményezését Donáth Anna.

A rendezvényen felszólal és kerekasztal-beszélgetésen vesz részt többek között:

  • Guy Verhofstadt, Európai Parlamenti képviselő, az ALDE korábbi frakcióvezetője, Belgium volt miniszterelnöke;

  • Andor László, Európai Bizottság foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi összetartozásért felelős egykori biztosa;

  • Balázs Péter, korábbi külügyminiszter, egyetemi tanár;

  • Hegedüs Dániel, politológus, külpolitikai elemző;

  • Takácsy Dorka, Oroszország-szakértő;

  • Végh Zsuzsanna, külpolitikai szakértő és egyetemi oktató.

Facebook: Guy Verhofstadt Facebook-oldala