Kuleba a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel folytatott tárgyalások lehetőségéről szólva emlékeztetett arra, hogy a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) olyan határozatot hozott az ukrán területek tavalyi annektálása nyomán, amely kizárja a közvetlen tárgyalást Putyinnal. A miniszter egyúttal meggyőződésének adott hangot, hogy Németországnak támogatnia kell Ukrajna NATO-csatlakozását, ha biztonságos Európát akar.

A Bild azt is megkérdezte, hogy Putyin vajon miért nem támadt rá eddig azokra a vonatokra, amelyeken akár ő vagy az ukrán elnök, Zelenszkij utazik. Erre úgy felelt, hogy ezt a kérdést ő is gyakran feltette magának, míg aztán egy ukrán biztonsági tiszt megnyugtatta. „Azt mondta nekem, hogy ne aggódjak, ez az ő dolguk. Megköszöntem. Amúgy se olyan könnyű megtámadni egy mozgó vonatot” – idézte fel. Szerinte az ukrán külügyminiszter eleve nem kiemelt célpont, azt ugyanakkor hozzátette, hogy 

az útjai során bizonyos helyszíneken csak olyan palackból iszik vizet, amely bontatlan.

Azt is hozzáfűzte, hogy ha Putyinnak lenne esélye megölni Zelenszkijt, akkor megtenné. Csakhogy az ukránok gyorsak és okosak, és egyszerűen jobbak, mint azt sokan várták. Arra, hogy Medvegyev orosz exelnök nyilvánosan buzdított az ukrán elnök meggyilkolására, úgy reagált, hogy Medvegyevnek kevesebb vodkát kéne innia, mielőtt posztol a Telegramon.

Andrij Bilickij, az ukrán nemzeti gárdához tartozó Azov ezred egykori alapítója, jelenleg a 3. ukrán rohamdandár parancsnoka szerdán a Telegramon közölte, hogy csapata a Donyeck megyei Bahmutnál legyőzte a 72. orosz gépesített lövészdandár alakulatait - megsemmisítve két századot -, felszabadította a terület egy részét, és hadifoglyokat ejtett. Szavai szerint az orosz felderítés vereséget szenvedett, jelentős számú orosz páncélozott harcjármű megsemmisült. A Wagner orosz zsoldoscsoport 3. rohamkülönítménye is súlyos veszteségeket szenvedett. A támadó hadműveleteket egy három kilométer széles és 2,6 kilométer mélységű sávban hajtották végre. "Ez az egész terület teljesen felszabadult az orosz megszálló erők alól" - tette hozzá.

Az Ukrajinszka Pravda beszámolója szerint az ukrán dandár külön Telegram-csatornáján megerősítette Jevgenyij Prigozsinnak, a Wagner csoport alapítójának azt a közlését, amely szerint az orosz fegyveres erők 72. gépesített lövészdandárja "elmenekült" Bahmuttól, és ötszáz orosz katona holttestét hagyták hátra. Az ukrán dandár arról tájékoztatott még, hogy öt orosz katonát ejtettek fogságba.

Oleh Szinyehubov, Harkiv megye kormányzója a Telegramon közölte, hogy az orosz erők szerdán tüzet nyitottak a régióban lévő Vovcsanszk városra, aminek következtében egy férfi életét vesztette, a romok alatt lehet még egy nő, aki után a mentést végzők kutatnak.

Fotó: MTI/EPA/Ahmed Dzsalil