Az országban elsőként Szolnokon jelentett be a zöld párt polgármester-jelöltet, de Ungár Péter a mai sajtótájékoztatón újságírói kérdésre válaszolva elmondta, több bejelentés is következik az elkövetkezendő időszakban.

A politikus elmondta,

Új embereket kell szerte az országban a legfontosabb pozíciókba helyezni, ezek pedig döntő részben azok, akik Magyarország nagyvárosait vezethetik majd a következő évi választások után. Ezért az első bejelentésünk Szolnok városában történik, ahol Tóth Áront támogatjuk polgármester-jelöltként a 2024-es önkormányzati választáson.

Az LMP társelnöke aláhúzta, Tóth már indult az előválasztáson, ahol az LMP egyedüli támogatásával 20%-os eredményt ért el a városban, ez mutatja azt, hogy a városlakókat érdekli, mi a véleménye a városról a fiatal politikusnak. Azért fontos állomás Szolnok, mert az LMP úgy gondolja, a város vezetésében generációváltásra van szükség mind az ellenzék, mind a jelenlegi városvezetés részéről — fogalmazott.

Hozzátette,

Azok a leszerepelt karakterek, emberek, akik részt vettek ebben a városvezetésben akár ellenzéki, akár kormánypárti részről, vagy több választáson elindultak már sikertelenül, nem jó, ha őket jelöljük újra és újra.

Tóth Áron alkalmas lesz arra, hogy Szolnokot egy olyan várossá fejlessze, amire országosan is büszkének lehet majd lenni — fogalmazott.

Tóth a sajtótájékoztatón kiemelte, Szolnok egy pusztulóban lévő település, melyet meg kell állítani. Véleménye szerint egy teljesen új szemléletre van szükség a város vezetését illetően.

Elég, ha a környéken szétnézünk. Jászberény, Cegléd, és Kecskemét is lehagyta Szolnokot. Ezt a hátrányunkat pedig be kell hozni.

— tette hozzá a politikus.

Bejelentette, egy város konzultációt hirdet, melyben várja a helyik véleményét, hogy együtt alkothassák meg Szolnok következő polgármesterének programját.

A konzultációt online és személyesen is kitölthetik majd a városlakók, melyeknek elérhetőségeit a napokban teszik közzé a polgármester-jelölt közösségi oldalán.

A bejelentésről készült teljes felvételt ide kattintva nézheti meg.

Képek: Tóth Áron/Facebook