Amint arról lapunk, a frisshirek.hu korábban már beszámolt, egy nap alatt fogták el és hallgatták ki gyanúsítottként a Balassagyarmati Rendőrkapitányság nyomozói azt a férfit, aki társával együtt kétszer lopott el egy lovat Ipolyszögön.

A Nógrád Vármegyei Főügyészség hétfői tájékoztatása szerint az elkövető letartóztatásba került.

Mint ismeretes, a gyanúsított és a társa kiszemelt egy falujuk melletti tanyán tartott vemhes, közel kétmillió forint értékű lovat. Május elsején a kerítést letaposva bemásztak a telekre, leválasztották a kancát a ménestől, egy ott talált bálamadzagból kötőféket rögtönöztek, amivel elvezették az állatot.

A magyar félvér azonban útközben kétszer is kiszabadult és hazaügetett, és amikor a tolvajok harmadjára is visszamentek a patásért, a tulajdonos rajtakapta őket, ezért elmenekültek a helyszínről.

A nyomozás során kiderült, hogy az egyik elkövető, a 21 éves férfi januárban és februárban is lopott: egyik alkalommal egy üzletből hozott el társaival különböző alkoholos italokat és édességeket, a másik esetben pedig egy házba törtek be, ahonnan műszaki cikkeket, szerszámokat, kályhát és állateledelt tulajdonítottak el.

A Balassagyarmati Járási Ügyészség – a szökés, elrejtőzés veszélye miatt, valamint a bizonyítás megnehezítésének, meghiúsításának és a bűnismétlés megakadályozása érdekében – kezdeményezte a büntetett előéletű férfi letartóztatását

A Balassagyarmati Járásbíróság nyomozási bírája – az ügyészi indítvánnyal egyezően –

elrendelte a kényszerintézkedést a rovott múltú tolvajjal szemben. A döntés végleges.

Fotó: police.hu