A cikk szerint Zelenszkij, Putyin orosz elnökre utalva azt mondta:

Mindannyian egy másik Vlagyimirt szeretnénk itt látni. Azt, aki megérdemli, hogy felelősségre vonják a bűneiért a nemzetközi jog fővárosában. Biztos vagyok benne, hogy ha nyerünk, ez is megvalósul.

A nemzetközi büntetőbíróság márciusban adott ki elfogatóparancsot az ukrán elnök névrokona, Vlagyimir Putyin, orosz elnök ellen. Ennek kapcsán Zelenszkij arról is szót ejtett, hogy szerinte minden háborúban közös: az agresszor sosem gondolja, hogy felelősségre fogják vonni.

Az ukrán vezető szerint egy, a Nürnbergi Bírósághoz hasonló testületet kell felállítani, és ennek kell kivizsgálnia az orosz háborús bűncselekményeket. Kiemelte, hogy az orosz csapatok csak áprilisban közel hatezer háborús bűncselekményt követhettek el, amely több mint kétszáz halálos áldozattal járt.

Fotó: Wikimedia Commons