Eger belvárosának színes kavalkádjától csupán néhány percnyire egészen más világba csöppenhet a kiránduló. A Szmrecsányi Lajos Érsekkert különös varázsa már az első méterek után magával ragadja az embert, hogy aztán mindenkit egyedi módon üdítsen fel vagy gyógyítson meg - attól függően, épp mire van szüksége.
Itt valóban a saját békénkre lelhetünk, méghozzá személyre szabottan. A padon egymás kezét szorongató
miközben szemérmetlenül hosszú utazásokat tesznek a csóktechnikák gyakorlásának bűvös világában.
A lassú léptekkel babakocsit tologató anyák vagy apák a friss szülőség nyugalmas pillanataiból adódó andalító extázist élik át. A harsányan beszélgető középkorú férfiak az asszonyi felügyelet alól szabadulás cinkos egyetértésével húzódnak össze.
Egy kisiskolás csoport párosával, énekelve lépdel át a füvön, a tanító nénik arca békés, most egyik gyerekkel sincs „gond”,
A barokk kőhidacska ölelést sugalló ívben várja őket az apró mesterséges tó előtt, amely vízfelszínen lebegő vízirózsái miatt már-már egy mesekönyv illusztrációjára emlékeztet.
Egy-egy csendben mélázó férfi vagy nő magányosan üldögél valamelyik padon - ez azonban mégsem magány, inkább a gondolatokhoz vagy a gondolattalansághoz való elhúzódás bűvös nyugalma.
A közel 400 éves múlttal rendelkező park csendes lüktetésének ritmusához igazodnak az erre hajtó biciklisek, s a kocogók mozdulatai.
Ahol egykor Estei Hippolit püspök vendégeinek vadászpuskája dörrent, most kisgyermekek tenyere csattan össze tapsban egy-egy bogárka vagy más fontos érdekesség láttán. A füvön az 1552-es egri ostrom idején még török csapatok táboroztak, most békés piknikezők fogyasztják a szendvicseiket.
Két kovácsoltvas kapu büszkén feszít a látogatók előtt az Eszterházy Károly püspök alakította díszkert idejéből. 1990 óta pedig a Danubius szökőkút „kitöréseiben” gyönyörködhetnek a parkban pihenők, hogy a vízsugár áttetsző cseppjei az életörömre és a szépségre emlékeztessék őket, mielőtt visszatérnének a hétköznapok világába.
Fotó: Mezei Anna