Éljen május elseje! Énekszó és tánc köszöntse!
Keresztényként Jézus nevelőapjára, Munkás Szent Józsefre emlékezünk május elsején. Dolgozóként arra, hogy volt idő, amikor a gyártósoron 10-16 órát kellett dolgozni embertelen körülmények között és aki tiltakozott, azt nemcsak elküldték, fel sem vették máshova. A tüntetéssel most sem sokra megyünk, de legalább elvben nyolc óra munka, nyolc óra szórakozás és nyolc óra pihenés jár nekünk.
A munka (munkások) ünnepe 1946 óta pirosbetűs ünnepünk, amely a legtöbb országban is hivatalos állami szabadnap. Olyan szerteágazó gyökerei és kapcsolódó történetei vannak, hogy regényt lehetne írni róla, de nem tesszük, inkább egy kis kóstolót rakunk a réten leterített pokrócra, ahogyan azt Szinyei Merse Pál tárta elénk a magyar festészet egyik legkiemelkedőbb alkotásán.
A XIX. század hajnalán a gyári munkások nemcsak rendkívül rossz körülmények között dolgoztak, de naponta 10-16 órát kellett robotolniuk. Az első törekvés, hogy ez az áldatlan állapot megváltozzon, Robert Owen gyártulajdonoshoz kötődik, aki megfogalmazta és közzé is tette a munkások követelését a munkaidő csökkentésre vonatkozóan. Hozzá kapcsolódik az a szlogen is, amelyből a Beatrice slágert készített, avagy a nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás. Tüntettek, sztrájkoltak, de a munkáltatók hamar rájöttek arra, hogy törvényi szabályozás híján előnyben vannak és nemes egyszerűséggel kirúgták az elégedetlen alkalmazottakat, akiket ráadásul máshova sem vettek fel ezek után.
A pontos dátumnak aztán véres apropója lett, ugyanis 1886. május 1-jén 350 ezer munkás sztrájkolt napokon keresztül, amelynek az vetett véget, hogy május 4-én anarchisták bombát dobtak a Haymarket Square-en tiltakozó tömegbe. A helyszínen 7 rendőr és 4 tüntető vesztette életét és a későbbi perek során 5 ember kapott halálos ítéletet.
Történelemtanárok Egylete, Liga Szakszervezetek, Pedagógusok Demokratikus Szakszervezte – ez már a kézzelfogható közelmúlt.
Az ötvenes és nyolcvanas évek között Magyarországon tényleg a munkások ünnepe volt ez a nap, virslivel és vurslival, ahol a dolgozók gyermekeikkel egy laza, kellemes napot tölthettek el, miközben a különböző szakszervezetek a sátraiknál kötelezően propaganda tájékoztatást adtak és aki annak az érdekképviseletnek volt a tagja, akár ehetett-ihatott is egyet ingyen.
Ma már nemhogy arra nem emlékezünk, hogy honnan indult ennek a napnak a gyökérzete, de a valódi lényegéről is megfeledkezünk, főleg azok, akik egy fűtött/légkondicionált irodában dolgoznak öltönyben és kiskosztümben a fővárosban, nem egy szalag mögött görnyedve egy vidéki üzemcsarnokban.
Lantos János, a Mi Hazánk munkaügyi kabinetének elnöke az MTI-nek eljuttatott pénteki sajtótájékoztatójában azt mondta, hogy:
Egyrészt itt maradt ránk egyfajta posztkommunista rossz szájíz sörrel-virslivel, másrészt az elmúlt harminc évben a kapitalizmus kizsákmányolta a dolgozókat, és a munkát lesilányította szükséges rosszá, amit kénytelen-kelletlen kell végezniük a megélhetésért. A kép tragikus és a hangulat a legkevésbé sem ünnepi.
Lépve egyet, ha továbbgondoljuk a miérteket, még ennél is többről szól ez a dátum. A világ katolikus részének vallási vezetője éppen most töltött három napot Magyarországon és a május elsejét már a Vatikánban celebrálja, hogy ő is méltóképpen megemlézhessen erről a napról.
1955-ben ugyanis XII. Piusz pápa elrendelte, hogy katolikus egyházi ünnep is legyen ez a nap, nem kisebb személy, mint Munkás Szent József, a munkások védőszentje tiszteletére, aki Jézus nevelőapja volt valamint az ácsok, asztalosok, erdészek, famunkások, favágók, bognárok, koporsókészítők, kádárok és tímárok védőszentje.
Bármily indíttatásból is indulunk neki ennek a napnak, akár hívőként, akár munkásként, akár azért, hogy gyermekeink önfeledten játszanak a majálison, mindenki megtalálhatja a hozzá illőt, ahogy Szinyei 1873-ban keletkezett Majális című olajfestményén is teszik azt a szereplők. És az, aki csak fityiszt mutatna a világra, gondoljon a festőre, aki önéletrajzi művében beismerte, hogy:
Magamat is ráfestettem a képre, hason fekve, falatozva, hátat fordítva. Bevallom, azon kritikusokra gondoltam, kiknek képem nem fog tetszeni.
Kiemelt képünkön: Királydomb (Szánkódomb), élőkép Szinyei Merse Pál Majális című festménye alapján 1973-ból Fortepan/Urbán Tamás. További fotó: wikipédia, valamint Nagy Bandó András humorista, előadóművész, író 1990. május 1-jén a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete sátránál Fortepan/Vészi Ágnes.