Hiánypótló rendezvényre invitáljuk olvasóinkat, ugyanis május 25-én, immáron harmadik alkalommal rendezik meg Szany községben, a Beszélj bátran konferenciát! Már önmagában is izgalmas és hangzatos az elnevezés, mégis sokkal több van mögötte, mint azt bárki is gondolná.

Szabó Erik, a rendezvény főszervezője még 2018-ban TEDx- en tartottam előadást, akkor is a bátorság témakörében. Ezerháromszáz ember előtt beszélt és a színpadon megélt jelenlét leírhatatlan volt számára. Szerette volna, ha a barátai és saját segítségével mások is megtapasztalják ezt, így jött a konferencia ötlete.

Itt fiatalok beszélnek őket érintő, őket foglalkoztató érzésekről, gondolatokról, élethelyzetekről. Leginkább olyan témákról, amiről nem szokás, nem illik, amiről nehéz mélyen megnyilatkozni bizonyos belső blokkok miatt.


A konferencián való kiállás már csak egy szelet az egészből, hiszen addig sok próbán vannak túl, ahol segítik egymást. Rengeteget fejlődnek ezen idő alatt, és megtanulnak másoknak visszajelzést adni, sőt! Visszajelzést is elfogadni, ami egy nagyon fontos dolog. Komoly átalakuláson mennek keresztül, amiből tudnak erőt meríteni a rendezvény után is.

Színes témákkal készülnek az idei rendezvényre is, így talán a közönség soraiból mindenkinek lesz olyan szereplő, akiben kicsit magára ismer, és beszámolóját a sajátjának érzi.

Ezen az eseményen azonban nem csak a színpadról kapnak valami lényegeset a jelenlévők. Ide nem jön olyan ember, akit nem érdekelnek érzések, gondolatok, akik nem nyitottak a világra és egymásra. Évekkel ezelőtt is különlegesen nyitott emberek ültek a közönség soraiban, akik a szünetben is beszélgettek egymással. A szervező számára fontos, hogy a résztvevők már a beengedésnél azt érezzék, hogy nemcsak szemlélői, hanem részesei az egész rendezvénynek.

A rendezvényen való részvétel díjtalan, ám regisztrációhoz kötött. Ezt itt tudják megtenni!

Fotó: Beszélj Bátran konferencia Facebook oldala