Idén is több tízezer vallásos zsidó zarándokol el Bodrogkeresztúrra az egykori csodarabbi sírjához.

Az évről-évre egyre több vallásos zarándoklót vonzó esemény lehetőséget biztosít a számukra, hogy a hitük szerint a sírnál elmondott imáikkal és az ott elhelyezett un. "kérő cédulákra" írt, elsősorban családjuk, valamint közösségük jólétére vonatkozó üzeneteik meghallgatásra találjanak.
 
Reb Steiner Saje (1851–1925) rabbi halálozási évfordulójára leginkább Amerikából, Izraelből, Angliából, Belgiumból, Dél-Afrikából és Ausztráliából érkeznak a hazai településre. Reb Sájele csodarabbi nem csak a gyógyításairól, tanításairól és adakozásairól volt híres, de a zsidó spirituális tanításai is kiemelkedően fontos szerepet töltenek be a hívei életében.

A csodarabbi egykori lakhelyén kialakított Reb Steiner Saje Emlékház népszerű zarándokhely,

csakúgy, mint a Dereszla-domb oldalában a 18. században alapított zsidótemetőben található sírja, ami fölé óhelt (sátorszerű sírt) is építettek tisztelői. A több napig tartó, település életét gazdaságilag is jelentősen meghatározó esemény szervezője és házigazdája a csodarabbi leszármazottja, Rubin Shaye és családja által alapított Keren Menachen Alapítvány, amelyik lassan a negyedik generáció részvételével, közel két évtizedes munkával igyekszik megismertetni a világgal a bodrogkeresztúri rabbi tanításait és a sírhoz való látogatás hagyományát - ismertették a szervezők.

Büszkék vagyunk arra, hogy idén minden eddiginél többen jöttek Magyarországra, hogy megemlékezzenek nagyapám emlékéről és nagy hatású tanításairól

- nyilatkozta Menachem Mendel Rubin főszervező, aki hozzátette, hogy "egyúttal köszönetet is szeretnénk mondani a magyar kormánynak, az illetékes hivataloknak és szervezeteknek, valamint Rozgonyi István polgármesternek a segítségért, azért, hogy idén is a hagyományaink szellemében és biztonságban emlékezhetünk meg a számunkra fontos rabbi halálozási évfordulójáról".

A kiemelt kép forrása: a szervezők