1. Kategória: Tetszőleges technikával készült pályázatok Szolnok szépségeiről. Cél, olyan értékes pillanatok megragadása, amelyek bemutatják Szolnok természeti és épített értékeit, változatos rendezvényeit, egy-egy, a városhoz kapcsolódó pozitív élményt, valamint alkalmasak arra, hogy erősítsék az itt élők, illetve a turisták városhoz való kötődését.

2. Kategória: Négy évszak – négy fotó: Szolnok jellegzetes ikonikus helyszíneiről, épületeiről, rendezvényeiről várnak fotókat fekvő elrendezésben. Pályázónként 4 fotó 4 különböző évszakról számít egy pályázatnak.

A pályázathoz szükséges feltételek:

  • A II. kategóriában pályázók részvételükkel egyúttal hozzájárulnak ahhoz, hogy pályamunkáikat a kategória díjait felajánló AD Kreatív Stúdió és Digitális Nyomda 2024-es naptárában külön térítés nélkül felhasználja.
  • A pályázó telefonos és e-mail-es elérhetőségének megadása, az adatkezelési tájékoztató jóváhagyása.
  • Egy pályázó maximum 3, a Szolnoki évszakok kategóriában 4 pályamunkával pályázhat.
  • A határidő lejárta után érkező pályázatokat a zsűri nem veszi figyelembe.
  • A résztvevő a pályázati anyag beküldésével automatikusan elfogadja a pályázati feltételeket, és egyben hozzájárul, hogy Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata a beküldött pályamunkákat a továbbiakban térítésmentesen felhasználja.
  • A pályázó – e-mailben megküldött linken keresztül elérhető online felületen hozzájárulását adja adatai kezeléséhez.

Az elkészített munkák beadásának rendje:

I.kategória: A tetszőleges technikával készült, lehetőleg digitálisan beküldhető és bemutatható pályaműveket (maximum 3 db pályázónként) a szeretemszolnokot@ph.szolnok.hu e-mail címre kell megküldeni. (Fotó esetén a felbontás: min. 1024X768, a videó hossza maximum 2 perc)
II. kategória: „Négy évszak – 4 fotó”: Szolnok jellegzetes ikonikus helyszíneiről, épületeiről, rendezvényeiről várják a fotókat fekvő elrendezésben. Hosszanti oldala mentén legalább 2000 pixeles/300 dpi-s legyen. 4 fotó egy pályázatnak felel meg – szintén a szeretemszolnokot@ph.szolnok.hu e-mail címre való beküldéssel.

Háromtagú zsűri értékeli a beérkezett pályázatokat, melyeknek győztesei és a közönségdíjas pályázó értékes nyereményekben részesülnek.

A fődíj egy 100.000 forintos vásárlási utalvány.

A pályázatok beadási határideje: 2023. május 28. – írja a szolnok.hu.

Fotó: kultura.hu