A Fővárosi Önkormányzatnak nincs választása, el kell adni mindent, amit csak lehet. Hatvanegy ingatlant dobnak piacra

- írta meg értesülését a Népszava. A kényszerű döntést már el is kezdték végrehajtani, mert már eladóvá is minősült az érintett ingatlanok közül a legdrágább:

a XI. kerületi Rimaszombati út 2. szám alatti volt oktatási épület.

A 14 ezer négyzetméteres együttesből 2015-ben költözött ki az Újbudai Széchenyi István Gimnázium. Az önkormányzat által jóváhagyott ingatlaneladási tervben az imént említett ételen kívül még 60 szerepel, amelyek együttes eladásától 18 milliárd forintot remélnek.

A jó helyen fekvő már-már toronyház 8 éve üresen áll. A főváros vagyongazdálkodó cége, a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ (BFVK) Zrt. okkal bízhat abban, hogy felkeltheti vételre a befektetők vagy helyszínt keresők figyelmét. Az ajánlatokat az adott esetben május közepéig várja a főváros, a kikiáltási ár pedig 7 milliárd forint plusz 1,75 milliárd forint áfa.

Az őrmezei monstrumon kívül a 61 egy eladásra ítélt ingatlan közül találhatók II. kerületi villák, újpesti, ferencvárosi, újbudai iskolák, józsefvárosi iroda és számos üres telek, de van köztük szivattyúház, egy egykori kispesti kultúrház, egy kőbányai lőtér, egy vidéki szociális otthon, egy mezőgazdasági terület, kastély és szórványlakások Ráckevén valamint Visegrádon.

"Az értékesítésre kijelölt ingatlanok egyikét sem használja már a főváros, üresen állnak többnyire évek óta. Ha lenne a pénz a felújításukra, illetve akár funkcióváltással hasznosíthatóak lennének, akkor érdemes lenne megtartani ezeket a vagyonelemeket, de jelen állapotukban csak viszik a pénzt. Holott a Fővárosi Önkormányzatoknak már rég nincsenek tartalékai. Az ingatlaneladásokból befolyó bevételt a közszolgáltatások működtetésére fordítja a város"

- nyilatkozta a Népszava megkeresésére Kiss Ambrus gazdasági ügyekért felelős főpolgármester-helyettes, aki a lap "családi ezüst" elherdálását felvető hasonlatára azt reagálta, hogy szebb időkben az értékes vagyonelemek eladásából érkező összegeket fejlesztésekre fordítanák, de most abból kénytelenek üzemanyagot venni a buszokba, vagy fűteni az idősotthonokat.

Nincs választásuk

- jelentette ki a főpolgármester-helyettes. A napi működés fenntartását azonban a remény fenntartásaként értékelik. Most azért dolgoznak, hogy megmaradjon  a város, amelynek fejlesztésére legyen értelme később költeni. Jelenleg azonban túlélő üzemmódban egzisztál Budapest, minden eszközt meg kell ragadnia az önkormányzatnak ahhoz, hogy fizetőképességüket megőrizzék.

Az ingatlanok legtöbbször nem a kikiáltási áron mennek el, a bevételek ezért becslésen alapulnak. Az értékesítés ráadásul általában elhúzódik az ilyen hatalmas ingatlanok esetében. Jelentős különbség lehet ezért a tényleges bevétel és a tervszámok között.

Az ingatlanértékesítési tervet minden évben tárgyalja a Fővárosi Közgyűlés, a BFVK csak azokat az ingatlanokat hirdetheti meg eladásra, amelyekre engedélyt kapott, végül pedig az adásvételt is jóvá kell hagynia a tulajdonosi bizottságnak a nagyobb értékű vagyonelemek esetében. Lakásoknál minden esetben

- ismertette Kiss Ambrus, aki kiemelte azt is, hogy a kormánypárti képviselők nem ellenezték a javaslatot, igaz, annak vitájához nem is szóltak hozzá. A Népszava emlékeztetett, hogy a Fővárosi Önkormányzat ingatlaneladásai a rendszerváltás óta folyamatosak. Tarlós István főpolgármesterségének utolsó évében 14 milliárdos bevételre tettek ebből szert. Ehhez képest Karácsony Gergely első két évében csak 4-4 milliárdos tételben adtak el fővárosi ingatlanokat, igaz, tavaly már meghaladta a 10 milliárdot ez az összeg. Ezek bruttó összegek, amelyek után ÁFA fizetési kötelezettsége volt a városnak fűzte hozzá a főpolgármester-helyettes.

Budapest vagyonának 84 százalékát tette ki a teljes, 5361 címet felsorakoztató ingatlanállomány még 2016-ben, amelynek összértéke 1 623 milliárd forint volt.

Ezen felül pedig vannak még a fővárosi tulajdonú gazdasági társaságok ingatlanjai. A hatalmas együttesnek azonban csak 2 százaléka eladható (a hidak, utak, közművek nem), önállóan pedig azon belül is csak valamivel több mint 500 ingatlanról dönthet a Fővárosi Önkormányzat. Ezekből évente több tucatot hirdetnek meg, de amelyek évekig is hiába várnak vevőre, azok egyre kevésbé csábítóak, ráadásul pusztán a jogi és telekkönyvi helyzet rendezése is idő- és pénzigényes folyamat lehet.

A kiemelt kép forrása: a bfvk.hu oldala, rajta a Rimaszombati út 2. szám alatti ingatlan látható.