A lap arról is ír, hogy a zöld párt frakcióvezető-helyettese szerint az erre vonatkozó határozati javaslattal úgymond elvégeznék a kormánypárt munkáját.

Az ugyanis még nem tudható, hogy a kabinet mikor nyújtja be a gyermekek védelmét szolgáló javaslatát, az eddigi kormányzati előterjesztések az LMP szerint csak propagandacélt szolgáltak vagy az LMBT közösségek kirekesztését.

Az LMP politikusa – aki szerint a fideszes javaslatokkal szemben az ő ötletük valóban a problémák megoldását szolgálja – sérelmezte, hogy az Országgyűlés Népjóléti Bizottságának kormánypárti többsége elutasított egy, a párt által korábban a benyújtott, a témába vágó javaslatot. A tervezet megemelte volna a gyermekvédelemre költött állami pénzösszeget, illetve az ágazatban dolgozók bérét is.

Másik javaslatuk nemcsak szigorú pályaalkalmassági vizsgát, pszichológiai vizsgálatot írna elő a gyermekvédelemben dolgozóknak, vagy például a TikTok betiltását a 18 év alattiak számára, hanem a más közösségi platformokhoz való hozzáférést is szigorítaná számukra

–mondta Kanász-Nagy.