Ma van az igazi black friday, a világ gyásznapja
Nagycsütörtök este a harangok Rómába mennek, tartja a mondás és a katolikus hagyomány, utalva arra, hogy a nagycsütörtöki szentmise után elnémul az egyház. Harangok helyett kereplők szólalnak meg, az orgona hangja helyett pedig csak az emberi ének tölti be a templomok boltozatát. Legközelebb nagyszombat vigíliáján csendülnek meg újra a harangok, amikor Jézus feltámadásáról emlékeznek meg. Ma, nagypénteken a szenvedéséről és a keresztjéről, de még inkább a sírig tartó és olthatatlan szeretetéről, arról a szeretetről, amely nem maradhatott sokáig a sírban.
Én nemzetem, zsidó népem,
Teellened mit vétettem,
Hogy tőled halált szenvedtem,
Felelj meg immár énnekem!
Ezt a szívfájdító népéneket is elimádkozzák a katolikus nagypénteki szertartásokon. A zsidóság és az Örökkévaló kapcsolatának történetét a nagypénteki esemény fénytörésén keresztül elmesélő imádság végén épp úgy a kiengesztelődés reménye sejlik fel, ahogy a húsvétunk sem ér véget nagypéntek éjsötétjében, hanem már ott motoszkál benne húsvétvasárnap fénye:
Akarlak üdvözíteni,
Bűnödet megbocsájtani,
Fiamnak is befogadni,
Csak ne késsél hozzám térni!
Nagypéntek hamvazószerdához hasonlóan szigorú böjt az egyházban. Csak háromszor szabad étkezni, és csak egyszer jól lakni – a hús elhagyása mellett. Mindez a már-már profán szokás messze elmarad az ünnep misztériumától.
Felemás nap ez, egyszerre mélységes gyász és az Emberfiának megdicsőülése.
A katolikus templomokban reggel kilenc vagy délután háromkor keresztutat jártak végig. A Jézus keresztút-járásáról megemlékező 14 stációs imádság időpontja ahhoz kapcsolódik, hogy a hagyományból fakadóan Jézus 9-kor vette vállára a keresztet, a délután 3 órai időpont pedig halálának időpontja.
Nagypéntek emlékezete az egyházban nem egy kitalált vallási hagyomány, hanem egy történetileg hitelesnek ismert eseménysor felidézése és újraélése.
Ahogy arról a nagycsütörtökről szóló írásunkban itt, a frisshirek.hu-n beszámoltunk, a történészek és teológusok egyetértenek abban, hogy Jézus kereszthalála valóban pénteken következett be, mielőtt a zsidó húsvét ünnepe beköszöntött volna. Innen ered a magyar elnevezés is, amely görög, később a szláv keleti keresztényeken keresztül rögzült nálunk:
nagypéntek ugyanis készületi nap volt.
A történészek körében leginkább elfogadott időpont szerint Jézus halálának napja a maihoz hasonlóan alakult: április 7-én, pénteken, Kr. u. 30-ban.
Bár – ahogy a keresztúti ájtatosságban is – az egyháznak szokás ilyenkor Jézus szenvedésére helyeznie a hangsúlyt, a legmegejtőbb Jézus vállalt szenvedésében és halálában az, hogy mindvégig megőrizte békéjét és szeretetét övéi iránt. A szentírási elbeszélés alapján nem csak az őt elfogni akaró katonát gyógyította meg, de a vele együtt keresztre feszített lator fájdalmát is az örök üdvösség reményével enyhítette.
A talán legtöbbet emlegetett szavait pedig a kínjai között, az őt keresztre szegezőkért mondott imában rebegte el:
Atyám, bocsáss meg nekik, hisz nem tudják, mit tesznek!
Mély misztérium pedig az a mozzanat, amelyet János evangéliuma őrzött meg az utókornak. Az érkező ünnep miatt egyik halálra ítéltet sem hagyhatták a kereszten, ezért gondoskodniuk kellett arról, hogy meghaljanak. A két lator lábát ezért eltörték, mert a keresztre szegezve ez azonnali halált hozott magával. Amikor Jézus lábát is eltörték volna, látták, hogy ő már nem él, ezért – hogy mégis biztosra menjenek – az oldalába szúrtak, és az oldalából vér és víz folyt ki.
A szimbolika szerint így, Jézus oldalából sarjadt ki az egyház, miként a Teremtés könyvében az Úr Ádám oldalából teremtette Évát.
Szintén mély üzenete van annak az evangéliumi megjegyzésnek, hogy Jézus halálakor a nagy, jeruzsálemi Templom függönye kettéhasadt. Ez az átörökített hagyomány azt az igazságot eleveníti meg előttünk, hogy
Jézus szeretetből vállalt, a sírig tartó áldozatával feltárult előttünk az Örökkévaló arca.
Az az Örökkévaló, akinek nevét a zsidóság évente egyetlen egyszer egyetlen személy, a mindenkori főpap által merte csak kimondani, teljesen odaadta magát az emberiségnek, hogy így az isteni és az emberi ne két, hanem már csak egy minőség legyen.
A képet a szerző készítette a Golgotán, Jeruzsálemben, a Szent Sír Bazilikában.