György István hangsúlyozta: a magas színvonalú feladatellátáshoz erős vármegyei kormányhivatalokra és járási hivatalokra, jól felkészült, szakmailag megfelelő színvonalon teljesíteni képes kollégákra és olyan infrastruktúrára van szükség, hogy a 21. század követelményeinek megfelelően tudják kiszolgálni ügyfeleiket - számolt be az elhangzottakról az MTI.

Az elmúlt években 50 milliárd forintból ötszáz épületet újítottak meg, köztük 2015-ben a XVI. kerületi kormányablaknak otthont adó ingatlant is:
  • 2022-ben 4,3 milliárd forintból mintegy negyven épület megújítása kezdődött el,
  • 2023-ban pedig 3,3 milliárd forintot fordítanak majdnem harminc épület fejlesztésére.

György István az energetikai korszerűsítések eredményeiről szólva kiemelte: az elmúlt fűtési szezonban a kormányhivataloknak és a járási hivataloknak országosan a tavalyi évi gázfogyasztás 53 százalékát, míg az áramfogyasztás 25 százalékát sikerült megtakarítaniuk. Budapesten ez a gáznál 44, míg az áramnál 23-24 százalék - tette hozzá. Sára Botond, Budapest Főváros Kormányhivatalát vezető főispán úgy fogalmazott:

az ügyfélszolgálati terek "az állam arcát" jelentik.

Mint mondta, 2022-ben mintegy 2,5 millió "ügyféltalálkozás" történt Budapesten, és nem mindegy, hogy milyen benyomásaik vannak az embereknek az ügyintézés ideje alatt. A főispán azt mondta: a kormányzati ciklus végére valamennyi bérleményből kiköltöznek, de a spórolást úgy kell megoldani, hogy a közszolgáltatás biztosítása 21. századi legyen. Ennek része a XVI. kerületi beruházás, ahol a most átadott épülettel egy helyre tudták költöztetni a közszolgáltatásokat.

Sára Botond ismertette: az 516 millió forint állami forrásból megvalósult fejlesztéshez a Miniszterelnökség 400 millió forinttal járult hozzá.

Közlése szerint Budapest Főváros Kormányhivatala az elmúlt bő egy évben több mint egymilliárd forintot fordított ingatlanok modernizálására. Ezek között említette a XI. és XIII. kerületi kormányablakok teljes megújítását, új kormányablak nyitását Hűvösvölgyben, a zuglói népegészségügyi osztály, valamint a VIII. kerületi kormányablak gyámügyekkel foglalkozó részének felújítását.

Kovács Péter, a XVI. kerület polgármestere hangsúlyozta: a beruházás a kerületben élők ügyintézési körülményeit javítja. Emellett a hőszivattyú és más energetikai fejlesztések is azt szolgálják, hogy kisebbé tegyék a hivatal "ökológiai lábnyomát".

Szatmáry Kristóf fideszes országgyűlési képviselő kiemelte: jól halad az együttműködés a kormány és az önkormányzat között annak érdekében, hogy a XVI. kerület Budapest legélhetőbb kerülete legyen. Ezt szolgálják a kormányhivatali beruházás mellett iskolák, szakrendelők, intézmények, utak és közterületek megújításai is - mondta.

A beszámoló szerint az eseményre nem kaphatott meghívót a kerület országgyűlési képviselője.
Mert bár Szatmáry valóban a kerület politikusa, de a mandátumot a tavalyi választáson nem ő, hanem Vajda Zoltán nyerte el.

A kormányhivatal tájékoztatása szerint a XVI. kerületi fejlesztés egy használaton kívüli épületrész bővítésével, emeletráépítéssel valósult meg, 14 irodát alakítottak ki a hozzájuk kapcsolódó kiszolgálóhelyiségekkel. Így egy épületegyüttesben működhet a kormányablak, a hatósági osztályok és a gyámügyi osztály is, amely koncentrált ügyfélkiszolgálást tesz lehetővé.