A Telex cikke szerint a volt amerikai elnök első megszólalásában ártatlanságát hangoztatta, és arról beszélt, hogy boszorkányüldözés, hajtóvadászat folyik ellene.  Trump kifejezetten enerváltnak tűnt, és magához képest rövid, nem túl érzelmes, huszonöt perces beszédet mondott.

„Az egyetlen bűn amit elkövettem, hogy rettenthetetlenül védelmeztem nemzetünket azoktól, akik el akarják pusztítani”

–kezdte mondandóját a politikus.

Szerinte az ellene folyó eljárás az egész országra nézve sértés, és csak még inkább nevetségessé teszi a Biden elnöksége alatt amúgy is megtépázott renoméjú Egyesült Államokat. Hozzátette, hogy az ellene folyó összes vizsgálat egy évek óta folyó, demokrata pártérdekek vezérelte hajtóvadászat része. Szerinte ezt az is jelzi, hogy az ügyében eljáró bíró lánya dolgozott Kamala Harris alelnökjelölti kampányában. Trump ezután odáig ment, hogy kijelentette:

„Országunk a pokolra fog jutni.”

A politikus arról is beszélt, hogy mivel a demokraták választáson nem tudják legyőzni, ezért jogi úton támadják.

A volt elnök beszédének rövidségében közrejátszhatott az is, hogy ügyvédei arra figyelmezetteték: ne mondjon semmi olyat, ami támadási felületet hagyhat. Trump ellen egyébként nem csupán ebben az egy ügyben folyik csupán vizsgálat. A Fehér Házból elvitt titkosított dokumentumok ügyében is nyomozás folyik ellene, emellett Georgia állam vizsgálja, hogy beleavatkozott-e a 2020-as választásba, valamint a New York-i főügyész adócsalással vádolta meg.

Ahogyan arról tegnap mi is írtunk, Trump kedden jelent meg a manhattani büntetőbíróságon, ahol 34 vádpontban hivatalosan is vádat emeltek ellene. Azzal vádolják, hogy üzleti dokumentumokat hamisított annak érdekében, hogy a 2016-os elnökválasztási kampányára káros információkat titkoljon el az amerikai választók elől.

Fotó: ICIR.