„Mindenem elégett a tűzben, ami korábban fontos volt számomra”

Március 27-én szomorú sorokat és borzalmas képeket posztolt közösségi oldalára Gábor. Házuk leégett, szinte mindenük megsemmisült, születendő gyermeküket nincs hová hazavinni. Gábor elhivatott kutyás rendőrként dolgozik, eddig Ő segített másokon, most neki és a családjának van szüksége segítségre, mert szeretnének visszaköltözni a sajátkezűleg épített otthonukba. A biztosító ki tudja mikor fizet, ha egyáltalán fizet!
A frisshirek.hu, az a média hiány, ami egy működő demokráciában természetes kellene legyen, éspedig elfogulatlan, naprakész hírek közvetítője közéletről, politikáról, kultúráról egyaránt. Nálunk nincs és nem is lesz részrehajlás! Hogy ez így is maradjon, kérünk, támogasd munkánkat adományoddal, hívd meg ismerőseid, hogy olvassanak bennünket, kövess és lájkolj minket a közösségi médiában is.
TámogatásGábor nyilvános posztjában megköszönte a segítséget a mentésben résztvevőknek, ugyanakkor üzent azoknak is, akik videóztak és fényképeket készítettek a katasztrófáról. Elkeserítő volt számára azt látni, hogy vadidegen emberek, nem, hogy nem segítettek, még annyi emberség sem volt bennük, hogy megkérdezzék a feleségét, jól van-e, helyette a tűzesetről szelfiztek.
"Szeretném megköszönni azoknak az embereknek a segítséget akik a tegnapi nap folyamán minden tőlük telhetőt megtettek azért, hogy az égő házunkból a lehető legtöbb értéket megmentsék. Szeretném megköszönni a tűzoltók munkáját, hiszen erőn felül küzdöttek a lángokkal.
Szeretném továbbá megköszönni a ZVMRFK RI. KRO. Lovas - Kutyás Alosztály tagjainak a segítséget, illetve az ottani parancsnokaimnak, hogy bebizonyították nem munkatársak vagyunk hanem család!!
Elkeserítő volt látni azt, hogy voltak számunkra idegen emberek akik telefonnal a kezükben videózva bejöttek az oltás közben az udvarra és azt nézték, hogyan ég el a házunk egy darabja, de annyi emberség nem volt bennük, hogy a 30 hetes terhes feleségemtől megkérdezzék, hogy jólvan e, vagy tudnak e segíteni. Mivel nem tudtak szèp kèpeket csinálni, teszek fel ide párat, hogy teljes legyen a gyűjteményük és segítek még egy infóval, nyugodjanak meg szinte mindenem elégett a tűzben ami korábban fontos volt számomra. Mégegyszer köszönöm a HŐSÖKNEK, mert nekünk azok vagytok." - írta akkor.
A Ripost azt írta, hogy a leendő apuka rendbe szeretné hozni leégett otthonukat a kislánya születése előtt. A tűz a házuk melletti fatárolóban keletkezett ismeretlen okokból. Az épületen volt biztosítás, de nem fedezi az újjáépítés költségeit.
A tetőszerkezet és az alatta lévő hatvan négyzetméteres lakás égett ki nyolcvan százalékban, a maradék, pedig az oltás okozta vízkár miatt lett használhatatlan. Amit tudtam, megmentettem a kutyák felszerelései közül, de azon kívül nem sok minden maradt. Az előző házamból, az előző életemből, az összes emlék, amit tároltam elégett
- mondta a Ripostnak Gábor, aki hálás azért, hogy a tűzben senki sem sérült meg.
Gábor is beszállt az oltásba, próbálta menteni, ami menthető, de nem sok minden maradt. Alig tíz hét van a baba születéséig, addig szeretné segítséggel helyre állítani a házat, a káruk körülbelül húszmillió forint. Ezt egyedül nem tudják kifizetni.
Aki segíteni szeretne, itt teheti meg.
Fotók: Facebook