Kórházban kell töltenie néhány napot Ferenc pápának - közölte a Vatikán a BBC-vel. Légzési nehézségei miatt Covid-tesztet is végeztek a 86 éves egyházfőn, de nem igazolták nála a vírust.

Légúti fertőzés miatt néhány napig kórházi ápolásban részesül.

A sok biztató és jókívánságokat tartalmazó üzeneteket hálával fogadta, ahogyan köszönetét fejezte ki az érte mondott imákért is - írta a Vatikán közleménye. Az éjszakát vele töltötték legközelebbi biztonsági emberei is.

Ez a húsvéti időszak különösen forgalmas a pápa számára, talán az év legintenzívebb időszaka.

A tervek szerint a vasárnap bemutatja a virágvasárnapi szentmisét a Szent Péter Bazilikában, amellyel hivatalosan kezdetét veti az egyház legszentebb időszaka, a húsvétot felölelő nagyhét.

Magyarországi látogatását április végére tervezik

Szerdán délelőtt lett rosszul egy heti általános audiencája tartása közben a katolikus egyházfő, s bár jó hangulatot mutatott, látták az arcán, hogy valami nincs rendben, amikor az autójába segítették.

A világ vezetői közül többen is imára kérték az embereket.

Joe Biden elnök extra imára buzdított, Ferenc pápa argentin szülővárosában, Buenos Aires-ben pedig volt, aki azt mondta újságírói kérdésre, hogy Ferenc pápának fel kell tennie magában a kérdést, hogy folytathatja-e hivatását.  

Ferenc pápa az utóbbi időben tolószékkel közlekedett, mert a térdét nehezen tudta mozgatni. Néhány évvel ezelőtt túlesett egy vastagbél-kezelésen is, de ennek ellenére aktívan vett részt a hivatásában.

XVI. Benedek pápának temetését ő celebrálta. Elődje volt az első a pápák között, aki lemondott a tisztségéről. Ferenc pápa azt jelezte egy korábbi nyilatkozatában, hogy ő is ugyanígy szeretne majd tenni, ha az ő egészsége is megromlana, azaz lemondana, ha a betegsége akadályozza a hivatásában.

Magyarországi látogatásának programjairól a frisshirek.hu-n többször beszámoltunk már, legutóbb hírt adtunk arról, hogy elindult annak hivatalos honlapja, ahol a részletes információk is megtalálhatók.

A kiemelt kép forrása: MTI / AP / Alessandra Tarantino