A vádirati tényállás szerint a 43 éves férfi 2021 tavaszától egy futárpostai szolgáltatást nyújtó cégnél dolgozott futárként, gépjárművezetőként. Munkája során feladata volt sportcipőket szállítani különböző győri üzletekbe.

A terhelt 2021 októberében – hogy fizetését kiegészítse – a kiszállítandó csomagok közül három alkalommal, alkalmanként 12 pár, összesen 36 pár sportcipőt tulajdonított el, közel egymillió forint értékben.

A vádlott az elsikkasztott cipők közül néhányat maga értékesített, néhányat pedig egy ismerősének adott át azzal, hogy azokat adja el. Az eltulajdonított cipőket végül a sértett cég képviselői találták meg az interneten, mikor eladásra hirdették az elkövetők. A sértett cég munkatársai vásárlási szándékot színlelve felvették a kapcsolatot az eladókkal, az adásvétel megbeszélt helyére ugyanakkor már a rendőség tagjaival érkeztek.

Az okozott kárból hét pár cipő lefoglalásával közel 200 ezer forint megtérült.

Az ügyészség a futár ellen minősített sikkasztás, társa ellen pedig minősített pénzmosás miatt emelt vádat. A bűncselekmények büntetési tétele öt évig terjedő szabadságvesztés.

Az ügyben a nyomozást a Győri Rendőrkapitányság munkatársai végezték el, az érdemi döntést pedig várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni.

Fotó: pixabay