Januárban már egy összehangolt razzia keretein belül a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) debreceni egysége elfogott öt olyan fiatalt, akiket azzal gyanúsít, hogy 2021 decembere óta folyamatosan ők látták el droggal a hajdú-bihari fiatalokat. A büntetőeljárás velük szemben azóta is folyamatban van.

Ugyanakkor újabb kábítószerkereskedők kerültek a KR NNI debreceni nyomozóinak a látókörébe. Mint kiderült, ez a csapat is droggal árasztotta el Hajdú-Bihar vármegyét. Drogterjesztésük célpontjai a fiatalok voltak, akiknek 2021 ősze óta rendszeresen értékesítettek kábítószert. A bűnös üzletet szervezetten és konspiráltan működtették, az egyes feladatokat egymás között felosztva - írják a rendőrség hivatalos oldalán.

Újabb sikeres akció

A csapat öt tagján a KR NNI debreceni osztálya a Debreceni Rendőrkapitányság nyomozóival közösen és a Terrorelhárítási Központ műveleti egységeinek támogatásával ütött rajta 2023. március 21-én. Debrecenben, Hajdúszoboszlón és Hajdúböszörményben voltak elfogások és kutatások. Az akció során öt férfit fogtak el: a 41 éves L. Zoltán Róbertet, a 39 éves B. Norbertet, a szintén 39 éves G. Attila Csabát, a 29 éves É. Márkot és a 25 éves Sz. Ferencet.

Az egyikük megpróbálta átverni a rendőröket, de nem sikerült neki

Mikor az egyenruhások L. Zoltán Róbert debreceni 9. emeleti lakásába behatoltak, látták, hogy a férfi az ablakon dobálja kifelé a kábítószer porciózásához általa használt eszközöket. A kidobott tárgyakat a rendőrök a szomszédos erkélyen, illetve a panelház alatti füves területen találták meg, majd lefoglalták. Ugyanúgy, ahogy a társainál talált őrlőket, mérlegeket és különböző csomagoló eszközöket is, valamint a kábítószergyanús anyagokat, melyek egy része az elsődleges szakértői vélemény alapján marihuána, míg másik része amfetamin. De lefoglaltak még tőlük mobiltelefonokat és SIM kártyákat is.

Miután a KR NNI debreceni nyomozói előállították az öt férfit, mindegyiküket gyanúsítottként hallgatták ki bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelemmel, majd mind az ötüket bűnügyi őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatásukat, amit időközben a Debreceni Járásbíróság el is rendelt.

A nyomozók – folytatva a büntetőeljárást – vizsgálják, hogy a hálózatnak volt-e több drogértékesítő tagja, illetve hogy a csapat milyen kiterjedt fogyasztói kört láthatott el pontosan, és ezáltal mennyi haszonra tehettek szert. Ahogy természetesen az is a nyomozás tárgyát képezi még, hogy megállapítsák, a kábítószert milyen forrásból szerezték be.

Egyre többen rendőrkézre kerülnek

A mostani akcióval együtt immár összesen tízre emelkedett azon dílerek száma, akiket a KR NNI debreceni nyomozóinak az elmúlt időszakban sikerült eljárás alá vonniuk, amivel jelentősen lecsökkentették a kábítószerrel fertőzött terület kínálati oldalát.          

Íme, a felvétel a rajtaütésről

Kép: Police.hu