Az útfelújítás a napokban kezdődött, néhány hét múlva egy teljeskörűen felújított úttest fogadja majd a közlekedőket. A kivitelező jelezte, hogy lesz 2-3 nap, amikor teljesen le lesz zárva az út – közölte Hajnal Gábor polgármester (Fidesz) a héten. Egy alsóbb rendű útról van szó, Makót köti össze az igási és a bogárzói tanyákkal, valamint ezen az úton is el lehet jutni Földeákra. Az út egy 4200 méteres szakaszát 46,5 millió forintból újították fel 2021-ben, vagyis kilométerenként 11 millióba került - erről írtunk a Frisshirek.hu-n is.

Most, a közbeszerzés szerint egy teljes szélességű felújításra kértek ajánlatot 2619 méter hosszan, kiegyenlítő réteg (749 m³) és kopóréteg (479 m³) kialakítására, valamint a földárok kiemelésre (2.498 m³). A munkára ajánlatot tett a bólyi Mecsek Aszfalt Út- és Mélyépítő Kft., a feldebrői Fischer Trade 2011 Korlátolt Felelősségű Társaság; a kecskeméti Magas és Mélyépítő Korlátolt Felelősségű Társaság és a mórahalmi A-MEZŐGÉP Korlátolt Felelősségű Társaság – derült ki a település oldalára feltöltött jegyzőkönyvből.

A januári testületi ülés jegyzőkönyvéből kiderül, három ajánlat érvénytelen lett, a nyertes az A-Mezőgép lett 218,6 millió forintos ajánlattal. Mindhárom cégnél olvasható az indoklás, de zömében hiányos volt a pályázati anyaguk, nem derült ki minden információ a munkákkal kapcsolatban. A nyertes ajánlata a község rendelkezésre álló összegén belül van,így nem kellett kiegészíteniük saját forrásból. A munkára 180 napjuk van, így nyár közepére készülhet el a megújul külterületi út.

A nyilvánosan elérhető adatok szerint az A-Mezőgép mórahalmi székhelyű, 2011-ben alapították és nemrég nyerték el egy mezőgazdasági út kiépítésére írt ki közbeszerzést a szintén fideszes Székkutas közelében. A többi pályázó ajánlat ott is érvénytelen lett.

Fotó: Földeák Község Hivatalos Oldala