Varga Mihály a karcagi tiszteletbeli kazah konzulátus alapításának 25. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen azt mondta:
a magyar és a kazah nép összetartozik, és ha összetartozunk, van feladatunk.

Az MTI beszámolója szerint a karcagi születésű politikus hozzátette: folytatni kell a karcagi konzulátus megnyitásával, a nemzetközi diplomáciai kapcsolatok felvételével, a kulturális, gazdasági, üzleti téren elindított kapcsolatok ápolásával megkezdett munkát, hiszen

akkor felelünk meg őseink akaratának, ha ez a munka általunk is el van végezve.

A tárcavezető rámutatott: a konzulátus 25 évvel ezelőtti megnyitása egy már korábban megkezdett építkezés fontos mérföldköve volt. Magyarország a Szovjetunió felbomlásakor az elsők között ismerte el Kazahsztán függetlenségét, majd 1992 tavaszán Asztanában nagykövetséget, Almatiban pedig főkonzulátust nyitott - emlékeztetett.

A Kazahsztán és Magyarország közötti gazdasági együttműködés évről évre erősödik

- emelte ki a tárcavezető, majd hozzátette, hogy az elmúlt évtizedekben Kazahsztánnal sikerült olyan diplomáciai kapcsolatot kialakítani, amelyre gazdasági, kereskedelmi és tudományos együttműködéseket tudtak építeni, ebben fontos szerepet töltött be a karcagi konzulátus. Megjegyezte: a "politika hullámverése" átmenetileg bezáratta az 1998-ban megnyílt konzulátust, de a polgári kormány első lépése a konzulátus újranyitása volt. Hangsúlyozta: amíg polgári kormánya van Magyarországnak, addig konzulátus mindig lesz Karcagon.

Varga Mihály közölte, hogy a magyar kormány 2010-ben meghirdette a keleti nyitás politikáját, amely sikeresnek bizonyult. A magyar kormány a keleti nyitással visszaadta Magyarországnak azt a lehetőséget, amit az előző korok elvettek a magyar nemzettől. Magyarország azóta már tagja a Türk Tanácsnak, a türk nemzetek közösségének - közölte.

A magyar követség ma hat schengeni övezetbe tartozó ország vízumait adja ki Kazahsztánban, képviselve olyan országokat is, amelyeknek nincs ott követségük - mondta a pénzügyminiszter, megjegyezve: Ázsia és Európa összekapcsolódhat Magyarországon keresztül is.

F. Kovács Sándor, a térség országgyűlési képviselője arról beszélt,
a történet több mint 780 évvel ezelőtt kezdődött, amikor húsvét vasárnapján a kunok bejöttek Magyarországra.
Az emlék ennyi idővel később is él, számos közös szava van a két nemzetnek, ez máig élő összekötő kapocs

- mondta. Közös a kun, a magyar és a kazah népben az is, hogy erősen kötődnek a hagyományaikhoz, a jogaikhoz, amelyeket kivívtak - tette hozzá. A képviselő méltatta Horváth László tiszteletbeli kazah konzul munkáját, azt mondta, példát mutatott akkor is, amikor "nehéz volt a helyzet".

Fazekas Sándor országgyűlési képviselő, korábbi földművelésügyi miniszter kiemelkedően fontosnak nevezte a két ország közötti kapcsolatot. Kiemelte,

a konzulátus élő kapcsolat Karcag, a Kunság és az őshaza között.

Szólt arról is, hogy annak idején Varga Mihály vetette fel a konzulátus létrehozásának ötletét.

Szepesi Tibor, Karcag polgármestere elmondta: Horváth László tiszteletbeli kazah konzul 1998-tól 2006-ig tartó első megbízatása alatt elévülhetetlen érdemeket szerzett a két ország közötti kulturális és gazdasági kapcsolatok feltámasztásában és szorosabbra fűzésében. Hozzátette: éppen a nyolcéves kiváló munka okán 2006-ban általános értetlenség fogadta, hogy a hivatalba lépő új kormány nem tartott igényt a konzul és a konzulátus munkájára.

A karcagi konzulátus felfüggesztette működését, tábláját 2006-tól szimbolikus fekete lepel takarta, az egykori tiszteletbeli konzul pedig a kunok nagyköveteként folytatta munkáját

- idézte fel. A 2010-es kormányváltást követően elhárultak az akadályok, és 2012-ben Horváth Lászlót ismét felkérték korábbi pozíciójának betöltésére. A konzulátus így folytathatta, folytathatja a megkezdett munkát, hogy a dinamikusan fejlődő Kazah Köztársasággal minél szorosabb gazdasági és kulturális stratégiát alakíthasson ki mind Magyarország, mind a vidéki közösség, köztük Karcag is - mondta, majd emléklappal köszönte meg Horváth László tiszteletbeli kazah konzul munkáját. Horváth László elmondta: mintegy négyévi munka előzte meg a karcagi konzulátus 1998-as megnyitását. Köszönetet mondott az ebben segítséget nyújtóknak, támogatóknak.

Abdrasov Zsanibek, a Kazah Köztársaság magyarországi rendkívüli és meghatalmazott nagykövete szintén felidézte, hogy Magyarország az elsők között ismerte el Kazahsztán függetlenségét, azt követően indultak a diplomáciai kapcsolatok is. Hozzátette, számos hasonlóság van a két nép nyelvében, kultúrájában, életmódjában, példaként említette a lovas kultúrát, a vendégszeretetet.

Megemlítette, hogy Kazahsztánban tervszerű modernizációs folyamat zajlik, az új reformnak köszönhetően az ország a fejlődés új szakaszába lépett - zárta beszámolóját az MTI.

A kiemelt kép forrása: Varga Mihály Facebook-oldala