Ha a katolikus egyház szerethető arcáról beszélünk, az embereknek általában Ferenc pápa vagy Hodász András jut az eszébe, esetleg Pál Feri mentálhigiénés szakember, aki szintén teljesít papi szolgálatot.
Istennek hála azonban sok arcon sejlik fel még az egyház jobbik énje.

Ilyen friss levegő az ősi intézményben a Nyolc Boldogság Katolikus Közösség is, amely kicsiny és kevéssé ismert, de az egyik legbarátibb és modernebb társaság a szerzetesrendek között. 1973-ban alapították Franciaországban, hazánkba pedig a rendszerváltás éveiben, 1988-ban érkezett meg. Otthonra pedig a Somogy megyei Homokkomáromban és a budapesti Örökimádás templom közösségi házában talált.

Karizmatikus közösség, amely azt jelenti, hogy bátran és külsőségekben is készek kifejezni hitüket. Ehhez a vallásos stílushoz tartoznak rendre az úgynevezett neoprotestáns felekezetek is, akik nyelveken szólva, fülbe mászó dalokat énekelve dicsőítik az Urat, és nem ritka körükben a korábban főként az apostoli korra jellemző csodák megtapasztalása sem. Egyik fő missziójuknak tekintik az Izraellel és a zsidósággal való kiengesztelődést, de kiemelten foglalkoznak az elesettek segítésével, a más keresztény felekezetekkel való párbeszéddel és általában véve az evangelizációval, azaz a hitterjesztéssel is.

Egy másik üde színfolt egyházukban Béri Renátó atya is, aki páratlanul modern, ismeretben gazdag, mégis szórakoztató katekéziseiről, azaz tanításairól vált ismertté. Főbb témaköre két fantasztikus szent munkássága. Avilai Nagy Szent Terézé és Keresztes Szent Jánosé, akik a 16. században több száz évvel haladták meg korukat a lelki élet rejtélyeinek feltárásában.

Ilyen előzmények után egy mennyországi ízelítőben reménykedhetett az,
aki a nagyböjti szombaton felkereste az Üllői úton az Örökimádás templomot, hogy "szüntelen keresésére" végre találás legyen a válasz.

Az evangéliumi szakasznak köszönhetően a szentmisében Béri Renátó elsőként Jézus táborhegyi színeváltozásának történetét mesélte és taglalta. A szentírási szakasz - amelyet minden évben meghallgatunk húsvét ünnepe előtt - arról a különleges eseményről szól, amikor a Megváltó még kereszthalála és feltámadása előtt mégis isteni dicsőségben mutatkozik meg tanítványainak.

A hívők szerint ez az egyetlen alkalom, hogy Jézus dicsőségben, de szenvedésének sebei nélkül mutatkozhatott meg.

A hit szerint ugyanis ma Jézus a feltámadás szentségében él, de az elszenvedett fájdalmak nyomát örökre hordozni fogja testén. Béri Renátó azonban nem ezt a komor valóságot emelte ki tanításában, hanem a táborhegyi élmény boldogságáról és maradandóságáról beszélt.

A történet szerint ugyanis Jézus kiválasztotta három legkedvesebb tanítványát, Pétert, Jakabot és Jánost, és felvitte magával a Táborhegyre, ahol megjelent mellette a zsidóság két nagy prófétája, Mózes és Illés. Végül az Örökkévaló is hallatta hangját, és tanúságot tett Jézus kiválósága mellett. Ez az élmény a tanítványokat akkora boldogsággal töltötte el, hogy Péter meg is szólalt, hogy maradjanak mindig ott, ő majd sátrat ver mindenkinek.

Béri Renátó ebbe a mozzanatba kapaszkodott be, és a hívőkhöz fordult,
mindannyiunknak lehet olyan pillanata, akár időszaka az életében, amikor minden tökéletes rendben van, egy mély szeretetélmény, amely elkísér a hétköznapokban.

Lehet, hogy nem hallottunk közben égi szózatot, sem különleges jelenés nem kíséri ezeket a perceket vagy heteket, de mégis mélyen belénk ivódik az öröm, átjárja gondolatainkat, és ha elmúlik is, utána vissza-visszatérhetünk az emlékéhez belőle erőt meríteni.

Ilyen élmény volt a táborhegyi tapasztalat a tanítványoknak is. De Béri Renátó tovább ment, hogy ez a történet pontosan arról szól, hogy ez a különleges tapasztalat, amelyre Jézus meghívta tanítványait nekünk is szól. Ahogy az Örökkévaló is nem pusztán Jézus mellett akart hitet tenni, hanem mellettünk is mindig tanúságot tesz.

A keresztény hit szerint arra vagyunk meghívva, hogy ezt a kéznyújtást elfogadjuk az Istentől.

Amely akár érkezhet embertársainkon és közösségeinken keresztül is, mégis ugyanannak a szeretetnek a valósága járja át.

Ezek a "rózsaszín élmények" ugyan elmúlnak, de ne vágyódjunk vissza hozzájuk, emlékeztetett a katolikus pap, felhívva a figyelmet arra, hogy ezeknek a mély, örömteli élményeknek funkciójuk van. Az a feladatuk, hogy megerősítsenek bennünket, és továbblendítsenek életünk útján.

De tanítanak is bennünket:
  • feltétel nélkül szeretve vagyunk, és ezt az igazságot soha senki nem veheti el tőlünk, ez lehet identitásunk, azonosságtudatunk alapja.
  • Isten jelen van. Elérhető bárhol és bármikor, akkor is, ha ez a jelenlét "nem misztikus tűzijátékkal" zajlik, hanem csendes és alázatos módon. Isten velünk van létezésünk első mikromásodpercétől, hatalmas csodák nélkül is ugyanez az Isten kísér bennünket életünk minden napján a poros, unott hétköznapokon is.
Ezekben az igazságokban erősítenek meg a szép, extatikus élményeink, hogy bárhol és bármikor rácsatlakozhatok Istenhez, és elérhetem Őt.

A kiemelt képet a szerző készítette. A Nagyböjtről szóló beszámolót a frisshirek.hu-n az alábbi linken olvashatja.