Népszerű a makói Návay iskola lakberendező szakja

Többen inkább hobbiból jelentkeztek a HSZC Makói Návay Lajos Technikum és Kollégium lakberendező szakára, mégis akkora az érdeklődés, hogy amikor a mostani jelentkezők levizsgáznak, már indul is az újabb turnus - hangzott el kedd reggel az iskolában tartott sajtótájékoztatón.
A frisshirek.hu portál pont az a média hiány, ami egy működő demokráciában természetes kellene legyen, éspedig elfogulatlan, naprakész hírek közvetítője közéletről, politikáról, kultúráról, sportról egyaránt. Nálunk nincs és nem is lesz részrehajlás! Hogy ez így is maradjon, kérlek támogasd munkánkat adományoddal, hívd meg ismerőseid, hogy olvassanak bennünket és kerünk, kövess és lájkolj minket a közösségi médiában is.
TámogatásPapós András igazgató ismertette: körülbelül egy éve kezdték el a lakberendező képzést az iskolában, sikerült jó oktatókat is szerezni. A 3D-s tervező programot 12 főre kapták meg, így limitált a jelentkezések elfogadása, a résztvevők pedig államilag elismert képesítést kapnak. Az oktatások délutánonként, esténként voltak, hiszen a tanulók zöme dolgozik, munkaidő után jönnek az órákra.
Az intézményben próbálják úgy elindítani a képzéseket, hogy előtte felmérik, lesz-e elég jelentkező, el tudnának-e vele helyezkedni a diákok - így hirdették meg a lakberendező szakot, ami sikeresnek bizonyult.
Takács Viktória egyébként a csanádpalotai általános iskola titkárságán dolgozik, ide járt középiskolába, majd pénzügyi-számviteli ügyintéző végzettséget is itt szerzett, most pedig egy volt tanára hívta fel a figyelmét erre az új szakra. Bár nem tervez ebben a szakmában elhelyezkedni, de hasznos tudást kapott elmondása szerint. Közölte, a saját életébe bele tudja illeszteni, most pont akad a környezetében olyan házvásárlás előtt álló barátja, akinek már felajánlotta a segítségét.
Szabó Éva Györgyi a képi ábrázolást tanítja, a képzés egyébként építészeti, művészettörténeti, rajzos háttérrel bír. Elmondta, a tanulók a lakberendezéssel kapcsolatos speciális feladatokat, így a gépészetet is megtanulják. Úgy véli, nem csak Makó, hanem a környék öszes ilyen irányú igényét ki tudják elégíteni a most végző diákok.
A HSZC Makói Návay Lajos Technikum és Kollégiumban tíz ágazatban 15 féle szakmát oktatnak, ezek OKJ és új szakképzési rendszer szerinti szakmák.
Fotó: a szerző felvétele.