A betegellátás javításáért a kormány új ügyeleti rendszert vezet be, amely az év során fokozatosan lép életbe az egyes vármegyékben. A másfél éves tesztidőszak után idén februárban Hajdú-Biharban, majd március 1-től Győr-Moson-Sopron és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében is élesedett az új ügyeleti rendszer - emlékeztetett Győrfi Pál.

Az eddigi tapasztalatok alapján az ellátás mindenhol gördülékeny volt, a visszajelzések alapján az ügyelet által nyújtott betegellátással az ellátottak elégedettek voltak

- írta a szóvivő. Március első két hetében a három vármegyében az ügyeletesek 5579 betegnek nyújtottak segítséget, míg 33 telephelyen háziorvosi ügyeleti időszakban - hétköznap 16 óra és 22 óra között és hétvégén 8 és 14 óra között - 3525 beteget láttak el, ami naponta és telephelyenként átlagosan csaknem nyolc betegellátást jelentett. Hétköznap éjszaka - 22 óra és 8 óra között - a sürgősségi ügyeletek 566 ellátást végeztek,

ez 16 telephelyre lebontva átlagosan napi több mint három beteg ellátása.
Hétvégén 14 óra és 8 óra között a sürgősségi ügyeletek 1488 ellátást végeztek, ami 16 telephelyre bontva átlagosan több mint egy beteget jelentett óránként

- ismertette a szóvivő. Az elmúlt két hétben a 1830-as ügyeleti számra a három vármegyében több mint 7100 telefonhívás érkezett, ami azt bizonyítja, hogy a betegek széles köréhez eljutott az egységes ügyeleti telefonszámról szóló tájékoztatás - emelte ki Győrfi Pál.

A tapasztalatok továbbra is egyértelműen alátámasztják - tette hozzá -, hogy a hétköznap 16 és 22 óra, valamint hétvégén 8 és 14 óra közötti időszakokban jelentkező betegek enyhébb panaszokkal, háziorvosi ellátást igénylő problémákkal fordulnak az ügyelethez,

így ellátásukra a háziorvosok lennének a legalkalmasabbak,

miközben az őket helyettesítő szakemberekre, orvosokra, illetve mentőtisztekre a betegellátás más területén volna szükségük a rászorulóknak. A szóvivő azt írta, bíznak benne, hogy "az eddig távol maradt háziorvosok is be fognak kapcsolódni az ellátásba annak érdekében, hogy az ügyeleti rendszer a jövőben is zavartalanul működhessen és minden beteg a számára legmegfelelőbb ügyeleti ellátásban részesüljön".

A cél továbbra is az, hogy az év végére Budapest kivételével az egész országban

egységes, a betegeknek az eddiginél jobb ellátást biztosító, a sürgősségi ellátórendszer elemeivel összekapcsolt ügyeleti rendszer működjön - tudatta Győrfi Pál.

A kiemelt kép forrása: az Országos Mentőszolgálat Facebook-oldala