Az EP bírálja Szijjártó Pétert a minszki útja miatt - Menczer visszavágott

Sajnálja Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter februári minszki útját az Európai Parlament szerdán elfogadott állásfoglalása Belaruszról. A képviselő-testület „elítél minden olyan fellépést, beleértve a de facto hatóságoknál Minszkben tett magas rangú látogatásokat, amelyek kételyeket támasztanak azzal kapcsolatban, hogy az Unió egyértelműen nem ismeri el” a belarusz vezetést, áll a szövegezésben, melyben név szerint kitérnek a magyar külgazdasági és külügyminiszterre.
Gál Kinga a határozat elfogadása után a Facebookon példa nélkülinek és elfogadhatatlannak nevezte, hogy a dokumentum „nyílt bírálatot intéz az EU egy tagállamának külügyminiszterével szemben, nevesítve” Szijjártó Pétert, írja a telex.hu.
Menczer Tamás: a magyar kormány békét akar
Menczer Tamás azt mondta, megint kiderült, hogy ki a békepárti, és ki a háborúpárti.
Józan ésszel mindenki tudhatja, hogy ennek a háborúnak tárgyalás, párbeszéd és kommunikációs csatornák nélkül nem lesz vége - tette hozzá.
Ráadásul az egyik oldalon egy atomhatalom áll, Oroszország, és ez rendkívül veszélyes. Egy atomhatalommal tárgyalni kell a békéről
- hangsúlyozta az államtitkár.
Megjegyezte:
egyre többen beszélnek a harmadik világháború esélyéről, atomhatalmak összecsapásáról, a NATO és Oroszország összeütközéséről, és azt mindenképpen el kell kerülni, "ez egyet jelentene mindannyiunk pusztulásával".
A konfliktus elkerülését csak tárgyalással, párbeszéddel lehet elérni - mondta Menczer Tamás. Ez a magyar kormány álláspontja, és ezt képviseli Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
"Ezt képviselte néhány héttel ezelőtt is, amikor Belaruszba, Minszkbe utazott. Ott is a tárgyalás, a párbeszéd fontosságáról beszélt, és minden érintett felet arra hívott fel, hogy az eszkaláció helyett a tárgyalás és a béke irányába lépjen"
- emelte ki.
Úgy folytatta: szerdán megérkezett az Európai Parlament válasza. Az európai parlamenti képviselők többsége bírálja Szijjártó Pétert a minszki út miatt, mondván: ők mást gondolnak a háborúról, az azzal kapcsolatos hozzáállásról.
"Speciel ez igaz, ugyanis a magyar kormány békét akar, az európai parlamenti képviselők és a brüsszeli bürokraták ezzel szemben háborút. Mi tárgyalásokat akarunk és azonnali tűzszünetet, ezzel szemben ők háborút akarnak. A békepárti hozzáállása miatt bírálják az európai parlamenti képviselők és a brüsszeli bürokraták a magyar kormányt, bele akarnak kényszeríteni bennünket ebbe a konfliktusba"
- fogalmazott az államtitkár.
De a magyar kormány minden nyomásgyakorlás ellenére kitart a béke mellett - jelentette ki.
"Ha az európai parlamenti képviselők és a brüsszeli bürokraták a békepárti álláspont miatt bírálják Szijjártó Péter külügyminisztert, akkor azt kell mondanom, hogy bírálom és elítélem az európai parlamenti képviselőket és a brüsszeli bürokratákat, mert háborúpártiak és háborút akarnak" - hangoztatta.
Menczer Tamás hozzátette: "bírálom és elítélem" őket azért is, mert történelmi a felelősségük abban, hogy az európai érdekkel szemben cselekszenek. Az európai érdek ugyanis a béke, életet menteni csak békével lehet - mondta.